U11-es csapatunk remekül rajtolt 2023-ban

Két győztes mérkőzéssel nyitotta az évet korosztályos együttesünk.

A DEAC U11-es csapata Mezőkövesden járt a Matyó Kupán, ahol a hazai együttes, illetve az Ózd gárdája elleni találkozót is sikeresen abszolválta, ezzel az első helyen végzett.

Hihetetlen egységben, fantasztikus gólokat szerezve, önfeledten kézilabdáztak a fiúk mind a két mérkőzésen – kezdte U11-es csapatunk edzője, Vaszlovics Tamás. – Egytől egyig minden játékos kiemelkedőt nyújtott, aminek meg is lett az eredménye. Gratulálok a csapatnak és köszönjük a szülők áldozatos segítségét.

A szakember nemcsak a hétvégi eseményről, hanem az őszi szezonról is beszélt néhány mondatban.

A támadások mellett a védekezés minősége is javul, remek csapatjáték, sok gól és rengeteg kézilabda-specifikus elem jellemzi a csapatot. A gyerekek rendre mosolygósan, szenvedéllyel élik meg hétről hétre a fordulókat, ezzel példát mutatva a többi korosztálynak is. Bár idén – a Magyar Kézilabda Szövetség versenyszabályzata szerint – nem számolják az eredményeket és nem hirdetnek győztest, de elmondhatjuk magunkról, hogy egységes és szakmailag is fejlődő csapatunk van – zárta Vaszlovics Tamás.

Borítókép: a DEAC U11-es csapata.
Elöl: Krizsán Áron, Kiss Marcell, Hetey Zsombor, Schmotzer Balázs, Sajtos Gergő, Vicsotka Dávid.
Hátul: Tóth Balázs, Papp Mián, Herczeg Kristóf, Szanyi István.
Hiányzók: Kulima László, Laskai Bálint, Patócs Máté.