U15: második hely a Hajdú Kupán

Borsi Imre szerint a felkészülés szempontjából nagyon hasznos tornán van túl a csapata.

U15-ös kézilabdacsapatunk a IV. Hajdú Kupán vett részt Hajdúnánáson. A Borsi Imre által vezetett együttes a Nádudvartól ugyan kikapott 31-26-ra, ám a nánásiakat 21-18-ra legyőzte, és így a második helyen zárt.

Az első mérkőzésen a Nádudvar csapatával játszottunk – kezdte Borsi Imre vezetőedző. – A találkozó nagy iramban kezdődött, felváltva estek a gólok. A srácok végig nagy elánnal küzdöttek, kipróbáltunk számos formációt és mindenki, aki pályára lépett, hozzá tudott tenni, de ezúttal az ellenfél jobbnak bizonyult. A második meccsen a házigazdával mérkőztünk meg. A fiúk magabiztosan kezdtek, és nem bizonytalanodtak el az ellenfél vezetése ellenére. A félidőre sikerült is megfordítani az eredményt, a szünet után pedig egy 5-0-s rohammal kezdtük, amivel magabiztos előnyt szereztünk, és ezt meg is tartottuk a végéig. Nagyon elégedett vagyok a mérkőzéseken látottakkal, sikerült több felállást és variációt is kipróbálni, mindenkinek volt alkalma pályára lépni. Kiütköztek az erősségek és a fejlesztendő területek is, így nagyon hasznos volt ez a torna a felkészülésünk szempontjából. Külön köszönet a szurkolóinknak a remek hangulatért – zárta a szakvezető.

A Hajdú Kupán megválasztották a torna legtechnikásabb játékosát, aki a DEAC tehetsége, Kiss József lett.