Visszatértünk a győztes útra

A Debreceni Egyetem alakulata hozta a kötelezőt, ugyanis két vállra fektette az utolsó helyen álló ózdiakat.

A DEAC férfi kézilabdacsapata a legutóbbi három tétmeccsét elveszítette, de abban reménykedtünk, hogy Mándi Norbert legénysége szombaton az Ózd elleni bajnokin visszatér a helyes útra. Vezetőedzőnk egyébként a találkozó előtt hangsúlyozta, nagy hibát követnének el, ha lebecsülnék az ellenfelet, amely sereghajtóként érkezett a DESOK-ba.

3-0-s periódussal indítottuk az összecsapást, ehhez kellettek Boros Tamás bravúrjai is. Aztan az ózdiak Zelei Botond vezérletével megkezdték a felzárkózást. Ellenfelünk a támadások során gyakran kereste a bejátszásokkal a beállót, ám a passzokba többször hiba csúszott. Az első félidő derekán Illés Tamás harmadik találatával 7-4-re módosult az eredmény. Ezt követően elöl és hátul is akadtak megingásaink, például a saját térfelünkön nem sikerült összeszedni a kipattanókat, emellett Rozner Kevin befutásainál kétszer is elaludtunk. A 20. minutumban Mándi Norbert időt kért, ekkor 9-9 volt az állás. A rövid megbeszélést követően István Péter termelte a gólokat, a szünet előtt pedig Boros hárított egy hetest, így 15-12-ről folytatódhatott a küzdelem.

A második játékrészben trénerünk több poszton frissített, például Dobos Balázs és Tóth Máté is bizonyítási lehetőséget kapott. Tóth hamar felvette a ritmust, a harmadik villanásával már hétre nőtt a fórunk (21-14). Kicsit később Kiss Roland két, talpról eleresztett bombáját honorálta vastapssal a publikum. A hátralévő időben küzdött ugyan az Ózd, de látóhatáron belül nem került. A hajrában Dobos vette be a vendégek üresen tátongó kapuját, ennek köszönhetően ismét öt volt közte, és a lefújásig már nem módosult a differencia.

NB I/B 10. forduló
DEAC-ÓAM-Ózdi KC 31-26 (15-12)
DESOK, vezette: Héjja Ádám, Kónya Balázs Krisztián.
A DEAC összeállítása: Boros, Maródi – Hornyák, Mucza, Kiss R. 7, Bakó, Fülöp, Illés 7 (2), Kathi 1, Szolnoki, Kiss A., Pethő 3, Kerezsi, Dobos 3, Tóth M. 6, István 4. Vezetőedző: Mándi Norbert.
Kiállítások: 0 ill. 6 perc.
Hétméteresek: 2/2 ill. 2/1.

Fotók: Derencsényi István