A bajnokság legjobb formájában lévő csapata érkezik

Szerdán 18 órától a Zalakerámia ZTE KK-t fogadja a DEAC kosárlabdacsapata a Tippmix Férfi NB I. A 21. fordulójában. Amennyiben Andjelko Mandics együttese legyőzi az élvonal legjobb formájában lévő gárdáját, akár a 7. helyre is felkapaszkodhat a tabellán.

Az Oroszlányban kétszeres hosszabbítás után aratott győzelmével már sorozatban négy sikernél tart a Debreceni Egyetem alakulata, mely jelenleg az élvonal leghosszabb szériája, másrészről Polyák Lászlóék mérlege immáron 10 győzelmet és 10 vereséget mutat. Az egyaránt kiváló erőkből álló Falco, Szolnok, Paks és Oroszlány után egy újabb élcsapattal kell megmérkőznie a hajdúságiaknak a válogatott szünet előtti utolsó bajnokin, hiszen az a Zalaegerszeg látogat az Oláh Gábor utcára, akik utolsó kilenc mérkőzésükön nyolcszor is győztesen hagyták el a parkettát.

A két csapat novemberben már találkozott egymással, a Zalaegerszegen rendezett összecsapást a hazaiak nyerték 84-79 arányban. Sebastjan Krasovec együttese azóta még inkább magára talált, melyet mi sem bizonyít jobban, hogy egészen a dobogó harmadik helyére kapaszkodtak fel. A novemberi összecsapáshoz képest viszont a közelmúltban már a cívisvárosiak is teljesen más csapat benyomását keltik, köszönhetően Darrin Govens érkezésének és Andjelko Mandics kinevezésének.

A ZTE elsősorban hazai pályán félelmetes, hiszen kilenc fellépésükből nyolcat is megnyertek, de otthonuktól távol sem jönnek zavarba, hiszen tagjai az NB I. A azon négyesének, akik idegenben is pozitív mutatóval rendelkeznek. Az örökmérleg tekintetében a Debreceni Egyetem áll jobban, az első osztályban megrendezett 12 összecsapáson 8 alkalommal is a fekete-fehérek diadalmaskodtak. Ami viszont fölöttébb bizakodásra adhat okot, hogy a ZTE a DEAC-ot még sosem tudta legyőzni az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban, eddigi hat próbálkozásuk kivétel nélkül kudarcba fulladt.

A legutóbbi hazai összecsapáshoz hasonlóan egy újabb szép mérföldkőhöz érkező játékosnak tapsolhat majd a publikum, hiszen az egyik legnagyobb közönségkedvenc, Tóth Ádám a 100. bajnokiját játszhatja majd a DEAC színeiben. A center ráadásul nevelőegyesülete ellen jubilálhat, így minden bizonnyal sokáig emlékezetes marad majd számára a mérkőzés.