A fővárosban kezdi meg az évet a DEAC

Szombaton 18 órától az Endo Plus Service-Honvéd otthonában lép pályára a DEAC kosárlabdacsapata a 2025-ös esztendő első bajnoki mérkőzésén. A hajdúságiak keretébe hosszú kihagyás után visszatér a válogatott bedobó, Mócsán Bálint.

Győzelemmel zárta az óévet a Debreceni Egyetem alakulata, az Oroszlány elleni hazai sikernek köszönhetően Garamvölgyi Ákosék az 5. helyen álltak az alapszakasz első felét követően, s így kvalifikálták magukat a Magyar Kupa küzdelmeire. A sorsolás is kedvezően alakult, hiszen a negyeddöntőt hazai pályán vívhatják meg az NKA Universitas Pécs ellen, de addig még három nagyon fontos bajnoki mérkőzés vár rájuk. -Abból a szempontból szerencsés a helyzetünk, hogy itthon játszhatunk a kupában, de nem számítok könnyű meccsre az NKA ellen, mindkét csapatnak ugyanannyi esélye van bejutni a legjobb négy közé. Egyelőre csak a bajnokságra koncentrálunk, a január kulcsfontosságú lesz a céljaink elérése érdekében, hiszen nagyon sűrű a mezőny, de igyekszünk csak saját magunkkal foglalkozni, és nem rágörcsölni a feladatokra. Az ünnepek alatt próbáltuk frissen tartani a csapatot, volt egy kis időnk a gyakorlásra és a hibák javítására is. -nyilatkozta a csapat előtt álló kihívásokról Andjelko Mandics.

Az év első megmérettetésére a Budapesti Honvéd otthonában kerül sor, s bár a rekordbajnok jelenleg a tabella hátsó felében szerénykedik 3-11-es mérleggel, korántsem szabad félvállról venni a találkozót. A két ünnep között vállalható vereséget szenvedtek a második helyen álló Paks otthonában, azt megelőzően pedig egy ritkán látható összeomlásnak köszönhetően maradtak alul odahaza a Körmend ellen. – A Honvéd hozzánk hasonlóan eddig szinte végig sérülésekkel bajlódott, ennek köszönhetően nagyon hullámzó a teljesítményük. A szezon alatt folyamatosan javul a játékuk, fegyelmezett és fizikális kosárlabdát játszanak, a legutóbbi hazai bajnokijukon pedig az utolsó három percet leszámítva végig kontrollálták a mérkőzést. A lepattanózás és a védekezés intenzitása nagyon fontos lesz, nem szabad engednünk, hogy ránk erőltessék az akaratukat, a saját játékunkkal kell foglalkoztunk. Gatling és Grubor nagyban meghatározzák a támadásaikat, az ő limitálásuk mindenképp döntő lehet. -mondta a szombati bajnoki kapcsán a vezetőedző.

Jó hír a hajdúsági szurkolók számára, hogy a fővárosban már újra bevethető lesz az alapszakasz első felét sérülés miatt kihagyni kényszerülő Mócsán Bálint, aki közel nyolc hónap után játszhat újra bajnoki mérkőzést. -Bálint felépülése szerencsére végig a tervek szerint haladt, december második felében már teljesértékű munkát tudott végezni. Igyekszünk fokozatosan felhozni a játékát, de az már mindenképp pozitív, hogy bővült vele a rotációnk. Sajnos vannak kisebb sérülések a csapatban, így még nem biztos, hogy -a szezon során először- teljes kerettel tudunk majd kiállni, ennek ellenére mindenképp győzelemmel szeretnénk kezdeni a naptári évet. -zárta szavait a szakember.