Szombaton 17 órától a sereghajtó SZTE-Szedeák együttesét fogadja a DEAC kosárlabdacsapata az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban. Az utolsó hazai alapszakasz mérkőzésen Mócsán Bálinték egy győzelemmel matematikailag is bebiztosíthatják helyüket a rájátszásban.
A Szolnok elleni bravúrt követően Kecskeméten is győzelemre vezette a DEAC-ot az Andjelko Mandics helyére kinevezett Pethő Ákos, melynek köszönhetően kedvező helyzetből várhatják a fehér-feketék az alapszakasz utolsó két mérkőzését. Egy sikerrel -az elmúlt két évhez hasonlóan- biztosan bejutnak a legjobb nyolc közé, ám amennyiben hátralévő két találkozójukat megnyerik, még akár esélyük lehet a pályaelőnyt jelentő negyedik hely megszerzésére is, ám ehhez a Zalaegerszeg és a Körmend botlása is szükséges.
Első lépésként a bentmaradásért küzdő, sereghajtó SZTE-Szedeák érkezik a Nagyerdőre, melynek két vállra fektetése nem tűnik teljesíthetetlen küldetésnek, ugyanakkor egy kiesés ellen menekülő rivális mindig veszélyes ellenfél lehet. A sokáig sérülésekkel bajlódó szegediek a mélypontról való ellépés érdekében nemrégiben módosítottak edzői stábjukon, a legutóbbi fordulóban Simándi Árpád vezetőedző munkáját már Nikola Lazics szakmai igazgató is segítette. A vérfrissítés szemmel láthatóan jót tett a Tisza-partiaknak, s bár ez az eredményekben egyelőre még nem mutatkozott meg, az elmúlt héten hazai pályán kishíján elkapták a tabella második helyén álló Atomerőmű SE-t.
A két gárda őszi bajnokiján debreceni siker született, a 22 pontig jutó Kyan Anderson vezérletével 85-74-re tudott nyerni a DEAC Szegeden. Messzemenő következtetéseket mindenesetre felesleges levonni az akkori összecsapásból, hiszen a Szedeák keretében azóta több változás is történt. Három új érkezőjük, Vulikics, Glisics és Eady is jól illeszkedett be a csapatba, az eddig is jó teljesítményt nyújtó Herdnonnal kiegészülve pedig veszélyes légiós-kontingenst alkotnak. A magyarok közül a kiváló szezont futó, fiatal Cseh Botondot kell majd leginkább limitálni, de Zsíros Péter távoli dobásaira is érdemes lesz odafigyelni.
Pethő Ákos gondolatai az utolsó hazai alapszakasz mérkőzés előtt:

