A sorozatban 15 győzelemnél járó listavezetőhöz látogat a DEAC

A Szolnok elleni győzelmet követően egy újabb bajnokesélyessel találkozik a DEAC kosárlabdacsapata a Tippmix Férfi NB I. A-csoportjában. Andjelko Mandics együttese a címvédő a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely vendége lesz a szombaton 18 órától kezdődő bajnoki mérkőzésen.

Jól sikerült az edzőváltás a Debreceni Egyetem alakulatánál, hiszen a legutóbbi fordulóban a második helyen álló Szolnoki Olajbányász elleni sikerrel a tabella 9. helyére kapaszkodtak fel a hajdúságiak. A rájátszás eléréséhez azonban minimum egy helyet még javítaniuk kell Polyákéknak az alapszakasz végéig, így a hátralévő kilenc fordulóban már csak nagyon kevés botlás fér bele. A Falco elleni szombati derbi mindenesetre szinte lehetetlen küldetésnek tűnik, az elmúlt héten bemutatott felszabadult játék mellett közel tökéletes kosárlabdát kell bemutatnia a cívisvárosiaknak.

A találkozó nehézségi fokát mi sem bizonyítja jobban, hogy amellett, hogy a Falco a legutóbb három kiírást megnyerte, és a Bajnokok ligájában is letette a névjegyét, idén is dominálja a hazai pontvadászatot. A második fordulóban a Kaposvár ugyan megtréfálta őket hazai pályán, de azóta a komplett mezőnyt végig verték, sorozatban 15 mérkőzést nyerve, 16-1-es mérleggel tükörsimán vezetik az első osztályt. A két csapat eddig tízszer találkozott egymással az NB I-ben, melyen hétszer is a sárga-feketék diadalmaskodtak, ráadásul Szombathelyen mindezidáig hibátlanok a DEAC-al szemben.

A történelmi siker megszerzésén kívül a hajdúságiakat az őszi bajnokiért való visszavágás is motiválhatja, hiszen az októberi összecsapáson már a kezükben volt a győzelem, de végül Matthew Tiby utolsó másodpercekben szerzett hárompontosa döntött, így 71-69-es vendég siker született. A vasiak két válogatottjuk, Perl és Keller játéka mellett elsősorban négy nemzetközi szinten is kiváló légiósukra építenek, de csapatként is nagyszerűen funkcionálnak, a szezon során eddig a második legtöbb és második legkevesebb pontot kapták az NB I-ben. Összességében tehát nem a DEAC a találkozó esélyese, de egy felszabadult játékkal aratott bravúrgyőzelem óriási lökést adhat az idény kezdetén kitűzött célok elérése felé.