Győzelemmel zárta a 2021-22-es szezont a DEAC-Tungsram kosárlabdacsapata, de a kaposvári siker ellenére bőven maradhatott hiányérzet az együttes szimpatizánsaiban. Az idény kezdetén még érmes reményekkel vágott neki a küzdelmeknek, de végül a felsőház kiharcolása után a rájátszásba való kvalifikáció sem sikerült, s a 10. helyen zárta a kiírást a Debrecei Egyetem alakulata. A meglehetősen kaotikus és érzelmekkel teli év után Berényi Sándor értékelte a szezont, aki a végeredmény mellett, az edző- és játékoscserékről, a szezon közben felmerülő mentális problémákról, a keret kialakításáról és az utánpótlás helyzetéről is beszélt évértékelő interjújában. 

A szezon kezdetén a dobogót tűzte ki célul a klubvezetést, ehhez képest a csalódást keltő 10. helyen végzett a csapat. Mik lehetnek ennek a legfőbb okai?

Egy meglehetősen hányattatott szezonon vagyunk túl, több összetevője is van, hogy nem sikerült megfelelnünk az elvárásoknak. Azt gondolom, hogy az biztosan nem volt ideális, hogy három vezetőedzője is volt az idény során a csapatnak, ez sem a játékosoknak, sem az edzőknek nem volt jó. A játékoskiválasztás tekintetében is lehettünk volna szerencsésebbek, és a légióscsere sem sült el a legjobban, és a csapat összetétele sem volt teljes mértékben megfelelő. Rengeteg sérülés és betegség is hátráltatott bennünket, melyhez hozzá jön, hogy a szezonban kilenc egylabdás vagy hosszabbításos mérkőzésünk volt, melyből csak egyet sikerült megnyernünk. Ezeknek a következtében a szezon végére mentálisan olyan mélyre került a csapat, hogy onnan már nem volt visszaút.

Több, mint két és fél éven keresztül nem irányított klubcsapatot. Nem volt-e nehéz visszarázódni a mindennapos ritmusba?

Ez a része nem jelentett problémát, hiszen napi szinten követtem a bajnokság küzdelmeit, kiemelten a DEAC-ot, hiszen az akadémia kapcsán rendszeresen látogattam az első csapat edzéseit is. A ritmusból úgy vélem, hogy nem estem ki, hiszen az elmúlt időszakból két évet az utánpótlás válogatottnál töltöttem, úgyhogy az edzések szervezése, levezénylése része volt az életemnek, bár természetesen az A-csoport egy teljesen más jellegű igénybevételt jelent.

Az alapszakasz hajrájában vette át a csapatot, és csak egy hajszálon múlott a felsőházba jutás. Mi hiányzott ehhez?

Leginkább a már korábban említett egylabdás meccsek. Jól kezdődött a történet, hiszen az Oroszlányt sikerült legyőznünk hazai pályán, ám ezután következett a Szeged elleni idegenbeli találkozó, melyet hosszabbításban buktunk el, pedig már a rendes játékidő végén kezünkben volt a meccs. Ez a vereség nagyon fájt mindenkinek, a kispadon is voltak konfliktusok, ez indította el azt a mentális hullámvölgyet, amiből nem tudtunk kijönni. Ezután volt a válogatott szünet, nem tudtuk úgy közösen feldolgozni a kudarcot, ahogy ez ideális lett volna. A hátralévő három mérkőzésre már nem sikerült olyan állapotba kerülnünk, hogy igazán eredményesek tudjunk lenni.

Mi történ a középszakaszban?

Rögtön az első találkozó első félidejében megsérült Tóth Ádám, ami azért is volt nagyon kritikus, mert amellett, hogy Ádám az egyik legfontosabb tagja a csapatnak, az ellenfelek felkészülését is nagyban megkönnyítette. A riválisainknak ezt követően nem volt annyira indokolt betömörülniük, így mezőnyben is jóval nehezebb volt helyzeteket kialakítanunk, teljesen át kellett szerveznünk a játékunkat. De ami még ennél is jobban megrázta a csapatot, hogy a Szeged elleni hosszabbításos vereség után a Kecskemét elleni alapszakaszzárón és az OSE elleni meccsen is a ráadásban kaptunk ki, mely kiegészülve a Magyar Kupa búcsúval már nagyon sok volt a csapat számára. Ezt követően néhányan teljesen elvesztették a motivációjukat, és nem bíztak abban, hogy együtt sikerülhet túllendülni a nehézségeken, és kiharcolni a playoffot. Az ezt követő két-három meccsen mutatott hozzáállás nagyon megviselt mindenkit, játékosokat, edzőket, vezetőket, és teljes joggal a szurkolókat is, akik az elmúlt szezonok sikeres építkezése és szereplései után nem ehhez szoktak. Ennek ilyen formában nem szabadott volna megtörténnie, ezért is igyekeztünk a már tét nélküli utolsó bajnokikon megfiatalított kerettel visszanyerni a szurkolóink bizalmát.

Nem könnyű egy ilyen szezonban pozitívumokat találni, de ha mégis ki kéne emelni valamit, mi lenne az?

Ha pozitívumokat akarunk keresni, akkor egy picit összekötném a A-csoportot az U23-as csapatunkkal, akikkel Andjelko Mandics nagyszerű munkát végzett. Hat-hét akadémista is része volt az első csapat életének a szezon második felében, akik a Zöld-csoport bronzérmének megszerzésében is kulcsszereplők voltak. Neuwirth Bence és Kovács Ákos már az alapszakaszban is lehetőséghez jutottak, de külön kiemelném Gáspár Mátyást, aki Tóth Ádám kiesése után stabil rotációs tag lett a nagycsapatban. Balázsi Soma is nagyon szépen helyt állt az A-csoportban, s bár Ságodi Róbert a sérülése miatt csak egy mérkőzésen kapott komolyabb perceket, de rövid idő alatt is bizonyította, hogy vele is számolni kell majd a közeljövőben a felnőttek között. Le a kalappal az összes pályára lépő fiatal előtt, hiszen a kettős terhelés mellett sok esetben a B-csoportos meccsük után is maradniuk kellett, hogy a felnőtt csapat tudjon érdemben dolgozni. Azt gondolom, hogy sokat fejlődtek a szezon során, szép jövő előtt állnak.

Az első csapat miatt kevesebb idő jutott a DEAC Kosárlabda Akadémia szakmai igazgatói posztjával járó feladatokra. Távollétében hogyan folyt a munka az utánpótlásban?

Faragó Péter szakmai-igazgatóhelyettes amit tudott, azt átvett tőlem, ezúton is köszönöm neki a segítséget. Az edzéslátogatásokban, az edzőkkel való kapcsolattartásban, a szakmai kontrollban, a játékoskiválasztásban és a scout-csoport irányításában is rengeteg terhet levett a vállamról, de természetesen a nagycsapat mellett igyekeztem én is a lehető legjobban részt venni a mindennapokban. Peti rengeteget foglalkozott az U16-os csapatunkkal, akik sok elsőévessel is bejutottak a nyolcas döntőbe, ami egy nagyon szép eredmény, főleg annak függvényében, hogy ezt nem a kiemelt felsőházból tették. A juniorjaink is nagyon szép szezont futnak, hiszen egyenes ágon jutottak be a nagydöntőbe, amit ráadásul mi rendezünk május végén. Nyilván Ságodi Róbert nélkül teljesen máshogy vághatunk majd neki a finálénak, vele az aranyérem megszerzéséért is harcban lettünk volna, de bízom benne, hogy így is sikeres lesz majd nyolcas döntő.

Mikor átvette az együttes irányítását Jorgosz Vovorasztól, csak az év végéig szólt a megbízatása. Ha felkérnék, vállalná-e az első csapat irányítását a következő szezonban is?

Azt gondolom, hogy a csapatnak egy új edzőt kell találnia, a debreceni kosárlabdának az az ideális, ha egy másik szakember irányítja az első csapatot, én pedig az utánpótlásban tudom majd folytatni a megkezdett munkát, hiszen ez a kettős terhelés hosszabb távon egyáltalán nem fenntartható. Már az első időszakom után jeleztem, hogy én elsősorban az utánpótlásban képzelem el magamat, itt tudok legjobban segíteni, úgyhogy összességében ezért mondanék nemet a felkérésre.

Utolsó mérkőzés utáni interjújában szebb jövőt kívánt a debreceni kosárlabdának. Mi kell ahhoz, hogy ez a következő szezonokban beteljesüljön?

Szerintem egy nagyon jól felépített rendszer van Debrecenben, hiszen a tömegesítést követő minőségi kiválasztás után, a kiemelt akadémián folyó elitképzésen át egyenes út vezet az A-csoportos csapathoz. Ilyen lehetőség ez eddig az évig csak nálunk volt adott az országban, ezekből a nagyon jó alapokból kell kihozni a maximumot. Egy ilyen év után a felnőtt csapattal szemben nyilván nagyon nagy elvárások lesznek, az idén szerzett csorbát mindenképpen ki kell köszörülni, hiszen elsősorban a felnőtt csapat teljesítményén keresztül ítélik meg a debreceni kosárlabdát. Fontos lesz, hogy egy nagyon jó magyar magot sikerüljön kialakítani az előttünk álló szezonra, de mivel a magyar piac nagyon szűkös, ezért a holtszezon kulcsfontosságú lesz. Egy ehhez alkalmazkodó légiós kontingenst kell kialakítani, melyet idén is láthattuk, hogy nem könnyű feladat. Bízom benne, hogy a 2022-23-as szezonban ismét ki tudja majd a DEAC tűzni maga elé az idei célokat, és be is tudja majd teljesíteni azokat.