Hétfőn jelentette be második nyári szerzeményét a Debreceni Egyetem kosárlabdacsapata, a legutóbb Körmenden szereplő Mócsán Bálint pedig már meg is érkezett Debrecenbe, és elkezdte az egyéni felkészülést. A 25 esztendős, 2-es és 3-as poszton bevethető játékossal a rehabilitációja mellett a DEAC-ba igazolásának okairól is beszélgettünk, de többek között azt is elárulta, hogy mit vár az előttünk álló szezontól.

Tavasszal bontottál szerződést az előző csapatoddal, azóta egy kicsit kevesebbet lehetett rólad hallani. Mesélj egy kicsit az elmúlt időszakról, és ami a szurkolókat talán a legjobban érdekli: hogy vagy most?

-Tulajdonképpen már tavasz óta Budapesten voltam, ahol nagyon jó szakemberekkel tudtam együtt dolgozni, gyógytornászokkal, fizikoterapeutákkal és orvosokkal. Szépen fokozatosan építettem fel magam, most pedig már Debrecenben folytatom az elkezdett munkát. Szerencsére nagyon jól alakulnak a dolgok, amit most itt is megerősítettek, ez a munkámon is látszik, és én is érzem. Nincsenek fájdalmaim, fokozatosan csináljuk az edzéseket és a gyógytornát, egyelőre sikeresen, és remélem, hogy ez így lesz a jövőben is. Nagyon bizakodó vagyok, végre úgy érzem mentálisan és fizikálisan is, hogy ez a jó és működőképes út.

Menjünk vissza az időben egy kicsit: nem egy klasszikus magyar pályafutás van eddig a hátad mögött, hiszen a remek utánpótláséveid után úgy döntöttél, hogy az Egyesült Államokban folytatod. Miért ezt az utat választottad?

-Tulajdonképpen ez először meg sem fordult a fejemben, hogy én Amerikában folytassam a pályafutásomat a gimnázium után, de a menedzserem megkeresett ezzel a lehetőséggel, és az igazat megvallva nem is gondolkodtam rajta sokáig. Megbeszéltük a családommal, majd arra jutottunk, hogy ez végül is nem egy rossz ötlet, hiszen az Idaho-i egyetemen a sport mellett a felsőoktatási tanulmányaimat is magas szinten végezhetem. Fontos szempont volt, hogy mindenképpen legyen a végén egy papír a kezemben, mert sosem tudhatjuk, hogy mit hoz az élet.

Milyen diplomát szereztél Idahoban?

-Egy BSC diplomát szereztem pszichológia szakon.

Kosárlabda terén milyen tapasztalatokat szereztél kint?

-Az elején nehezen szoktam meg a környezetet, és az ottani kosárlabdastílust, úgyhogy kellett egy kis idő az alkalmazkodáshoz. Voltak hullámvölgyek, többször is kishíján hazaköltöztem, de szerencsére mindig túltettem magam a problémákon. Nagyon sokat tanultam, teljesen más a játék ritmusa, a mentalitás és a játékosok hozzáállása. Azt gondolom, hogy rengeteget fejlődtem minden téren, neves ellenfelek ellen játszhattam, többen közülük ma már az NBA-ben pattogtatnak.

Visszatértél Körmendre, és az első szezonodban rögtön berobbantál a magyar kosárlabdába. Hogy emlékszel vissza erre az időszakra?

-A COVID egy kicsit közbeszólt, hiszen benne volt még egy plusz ötödik év Amerikában, de azt láttam biztosabbnak, ha itthon maradok, és egy magyar csapatban folytatom. Ez már egy augusztusi döntés volt, ami tulajdonképpen kicsit késői, mert addigra a legtöbb helyen már készen voltak a keretek és a felkészülést is elkezdték. Boldogan igazoltam Körmendere, hiszen még a MAFC-os éveimből emlékeztem az ottani meccseket övező fantasztikus hangulatra.  Sajnos a koronavírus miatt a saját bőrömön csak minimálisat érzékeltem ebből a parázs atmoszférából, mivel a bajnokság jelentős részét üres lelátók előtt voltunk kénytelenek lejátszani. Szerintem az az időszakom elég jól sikerült, örültem, hogy a visszajövetelem után meg tudtam mutatni, hogy mennyit léptem előre az amerikában töltött esztendők alatt. Nyilván az az idény sem volt tökéletes, szerettem volna kiegyensúlyozottabban teljesíteni. Ezzel együtt pozitív szájízzel gondolok vissza a hazatérésem utáni évre.

Ezt követően jöhetett volna egy újabb szintlépés, de megsérültél. Mi történt pontosan, és hogy sikerült feldolgoznod?

-Ez egy ugrótérd nevezetű sérülés, ami gyakorlatilag egy gyulladás, és sajnos az én esetemben elég makacsnak bizonyult, fokozatos terhelésre egyre jobban éreztem a fájdalmat, és utána már az ugrás és a futás is nehézségeket okozott. Sok mindent kipróbáltam; injekciós kezelést, fizikoterápiát, gyógytornát, de ezek nem vezettek hosszú távú megoldáshoz, ezért a műtét mellett döntöttem. Ezt követően bizakodóan tértem vissza Körmendre, hittem benne, hogy hamar felépülök, és tudok bizonyítani, de sajnos nem így alakult. A karrierem érdekében úgy láttam jónak, ha az egész szezont rááldozom a százszázalékos felépülésemre. A rehabilitációs folyamat megviselt mentálisan, egy műtétre egyébként is minden sportoló nehezen veszi rá magát. Őszintén megvallva nehéz volt talpra állnom, de szerencsére a mostani eredmények azt igazolják, hogy egyre jobb az állapotom, ami megnyugtató fejlemény.

Volt olyan pillanat amikor úgy gondoltad, hogy feladod a karriered, és inkább a civil életben helyezkedsz el?

-Hazudnék, hogyha azt mondanám, nem fordult meg a fejemben, viszont hat éves korom óta kosarazom, gyakorlatilag a gyerekkoromat, de mondhatjuk, hogy az egész eddigi életemet arra áldoztam, hogy profi játékos lehessek, úgyhogy gyorsan elhesegettem ezeket a gondolatokat, és inkább a felépülésemre fókuszáltam.

Közeledett a visszatérés, több csapat is megkeresett. Miért Debrecent választottad?

-Korábban már lenyilatkoztam, és ezt végig tartottam is, hogy csak akkor fogok elmenni valahova, hogyha úgy érzem, hogy képes leszek százszázalékos teljesítményt nyújtani, mivel nem szerettem volna senkit hitegetni. A DEAC-al kapcsolatban az győzött meg, hogy itt vannak az NBI/A egyik legprofibb körülményei, ami a rehabilitációm utolsó szakaszában is nagyon sokat segíthet. A csapatot nyilván követtem az elmúlt időszakban, évről-évre jobb eredményeket érnek el, kétszer dobogón végeztek a kupában, és tavalyelőtt a legjobb négyig meneteltek a bajnokságban. Az előző szezon egy kisebb kisiklás volt a klub számára, de tetszett az a felvázolt koncepció, amivel szeretnének visszatérni a sikeresség útjára, bízom benne, hogy ez már jövőre sikerülni fog, és én is a részese lehetek.

Beszéltél már David Dedekkel, a csapat új vezetőedzőjével?

-Igen, az elmúlt héten személyesen is tudtunk beszélni, nagyon szimpatikus volt. Beavatott a filozófiájába, és elmondta meglátásait velem kapcsolatban. Igyekszem megfogadni a tanácsait, várom a közös munkát.

Milyen céljaid vannak egyénileg és csapatszinten az előttünk álló idényre?

– Július közepén nehéz az esélylatolgatás, pláne, hogy egyik csapat sincs kész, úgyhogy egyelőre kíváncsian várom, hogy kikkel egészül ki a keretünk. A felkészülési időszak megkezdése után már könnyebb lesz jóslatokba bocsátkozni, de nem gondolom, hogy elhamarkodott kijelentésnek, ha azt mondom, hogy a rájátszásba jutás az alapcél. A magyar magunkat egy jó légiós sorral kiegészítve szerintem ez egy teljesen reális kitűzés lehet, de hiszek benne, hogy akár ennél is többet érhetünk majd el. Egyénileg szeretnék visszakerülni arra a szintre, ahol voltam, majd tovább fejlődni. A célom egyértelműen az, hogy a csapat minden meccsen tudjon rám számítani, és a lehető legtöbbet tudjak segíteni, legyen az a védekezés vagy támadás bármilyen formája. Szeretnék univerzális játékossá válni, aki a játék minden eleméből ki tudja venni a részét.