Újabb egy évig a DEAC játékosa lesz Danilo Osztojics, hiszen a klub és a játékos sikeresen megállapodott a szezon végén lejáró szerződés meghosszabbításáról. A tavaly Zalaegerszegről érkező center a mögöttünk álló idényben igazi alapembere volt a fehér-feketéknek, az alapszakaszban közel 14 pontot és 8 lepattanót átlagolt.
-Örülök, hogy visszatérhetek Debrecenbe, hiszen nagyon jól éreztem magam a csapatnál és a városban egyaránt. Boldog vagyok, hogy sikerült megfelelnem az elvárásoknak és újabb egy évig a DEAC játékosa lehetek, nagyon várom már, hogy újra megkezdhessük a közös munkát. Összességében nem sikerült rosszul az előző szezon, de én bízom benne, hogy az előttünk álló idényben még egy fokkal jobban tudunk majd teljesíteni. -mondta új szerződése aláírása kapcsán a center.
A jelenleg az U18-as magyar válogatottal a B-divíziós Európa-bajnokságra készülő Pethő Ákos is elégedetten értékelte a center hosszabbítását.
-Danilo amellett, hogy egy nagyszerű emberi karakter, egy kiváló játékos is, magasemberként olyan képességekkel rendelkezik, ami Magyarországon nem megszokott. Abból a szempontból is tökéletes választás, hogy a korából adódóan még mindig meg van benne a fiatalos lendület, de már a kellő rutinnal is rendelkezik. Azt gondolom, hogy nem volt kérdés a közös folytatás, hiszen mindkét fél nyitott volt rá. -vélekedett a szerződéshosszabbításról a vezetőedző.
Osztojics ezzel a DEAC tizenegyedik szerződéssel rendelkező játékosa a következő szezonra, hiszen a már korábban hosszabbító Kovács Ákos és Flasár Botond mellett Mócsán Bálint, Pongó Máté, Garamvölgyi Ákos, Neuwirth Bence, Hőgye Patrik, Várszegi Ádám, Fekete-Gál Csongor és Szentkúti Ákos is rendelkezik kontraktussal az előttünk álló idényre.