Debrecenben lesz a Magyar Kupa, a DEAC az Albával került össze

Kedden a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségében megtartották a Zsíros Tibor Férfi Magyar Kupa sorsolását. Az eseményen az MKOSZ főtitkára, Bodnár Péter bejelentette, hogy a megújult debreceni Főnix Aréna lesz a nyolcasdöntő helyszíne. Az időpont még kérdéses, a választások függvényében vagy március 31. és április 2., vagy április 1. és április 3. között rendezik meg a finálét.

A DEAC-Tungsram együttese a negyeddöntőben az Alba Fehérvárral mérkőzik majd meg, továbbjutás esetén pedig a Falco Volvo Alpok Autó Szombathely – Naturtex-SZTE-Szedeák győztesével küzdhetnek meg a döntőbe jutásért. -Hatalmas lehetőség a csapat számára, hogy Debrecen lesz a házigazdája a Magyar Kupának, s bár nem a saját csarnokunkban lesz az esemény, az mindenképpen nagy előny, hogy a közönségünk előtt játszhatunk majd. A sorsolásról korai még bármit is mondani, de az már látszik, hogy nehéz ágra kerültünk, azon leszünk, hogy a lehető legjobb formában legyünk a fináléra. Szeretnénk történelmet írni, és elhódítani a klub történetének első trófeáját. -vélekedett a sorsolásról Jorgosz Vovorasz, a DEAC-Tungsram vezetőedzője.

Zsíros Tibor Férfi Magyar Kupa negyeddöntőinek párosításai:

Felső ág:

Falco Volvo Alpok Autó Szombathely – Naturtex-SZTE-Szedeák
DEAC-Tungsram – Alba Fehérvár

Alsó ág:
Egis Körmend – Szolnoki Olajbányász
HÜBNER Nyíregyháza BS – Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét