A 2019-20-as szezon az ismert okok miatt félbeszakadt, s mivel a szövetség már befejezettnek tekinti az idei kiírást, így nem maradt más, mint a csonka idény értékelése. Ugyan nem hirdettek végeredményt, de a huszonegy lejátszott forduló elég arra, hogy végigvegyük a játékosok teljesítményét. Többrészes sorozatunk harmadik fejezetében a kiscsatárokkal foglalkozunk. Bár több csapatnak is voltak gondjai ezen a poszton, Kovács Adriánnak egyáltalán nem lehetett panasza a játékosállományra. Ugyan a szezon során többen is játszottak hármasban, elsősorban azokat nézzük most végig, akiknek ez számít az elsődleges pozíciójuknak.

Korábbi részek:

1. rész: Centerek

2. rész: Erőcsatárok

Milos Boriszov

A rutinos dobógép az előző szezon után bizonyította, hogy megérte meghosszabbítani a szerződését. 17.8 pontjával ezúttal is a csapat elsőszámú pontfelelőse volt (Moody érkezéséig), de a lepattanók megszerzésében is jeleskedett (7.4). Bár a hatékonysága valamelyest romlott az elmúlt évhez képest, támadó oldalon nem érheti szó a ház elejét, hiszen minden ellenfélnek kiemelt figyelmet kellett fordítani a semlegesítésére. Sokat játszott négyes pozícióban, főleg Armwood távozása után, de ott is abszolút megállta a helyét. A 45%-os mezőnymutató és a 36%-os triplázás jónak mondható, főleg úgy, hogy általában a riválisok legjobb védője lihegett a nyakában. A tavalyi 90%-os büntetőzését még tovább sikerült javítania, 54 próbálkozásból 49-szer célzott pontosan.

A játék látványos elemeiben kiemelkedőt nyújtott, ám a védekezése miatt több kritika is érte. Sérüléséig 15 találkozón tudott pályára lépni, de hiába vállalta többször is a játékot komoly fájdalmakkal, végül nem tudta elkerülni a műtétet. Tény, hogy a kiválása után 5-1 volt a csapat mérlege, ugyanakkor ezt nem lehet egyértelműen összefüggésbe hozni egymással. Összességében idén is nagyon pozitív képet mutatott Boriszov, nem véletlenül volt a debreceni közönség nagy kedvence.

Damarcus Harrison

Nagyon hasznos tagja volt Kovács Adrián együttesének, s bár hétszer kezdő volt, elsősorban a klasszikus hatodik szerepe jutott neki. Rendszeresen nagy energiákat hozott a padról, a közel húsz perc alatt hozott 8.3 pontja, 3.2 lepattanója és 1.7 gólpassza pedig egész jónak mondható. Legnagyobb erénye ugyanakkor nem a statisztikákban keresendők, hiszen az amerikainak rendszeresen az ellenfél legjobb játékosának semlegesítése volt a feladata, az irányítótól a négyes posztig gyakorlatilag mindenkit rá lehetett bízni.

Nem „égett” a labdáért, nem volt ellenére, hogy gyakran a támadásokban ő volt a negyedik vagy az ötödik opció. Rendszeres szereplője volt a látványos gyorsindításoknak, jobb napjain igazi 3&D játékos tudott lenni. Negatív oldalon a kiegyensúlyozatlansága említhető, bohókás természetéből adódóan rendkívül hullámzó volt a játéka. A mérkőzések felén kétszámjegyű ponttermést szállított, de több összecsapáson szinte láthatatlan volt. A számai és a mutatott játéka erős közepesnek mondható, de összességében rá sem lehet panasz, nagyszerűen egészítette ki a reflektorfényben lévő társait.

Djordje Drenovac

Nem volt irigylésre méltó helyzetben a szerb, hiszen a szezon közben kellett csatlakoznia egy kisebb hullámvölgyben lévő csapathoz, ráadásul nem sokkal később a közönségkedvenc Milos Boriszov helyettesítése volt a feladata. Az első két mérkőzésén kicsit ránk ijesztett, de aztán igazolta, hogy nem véletlenül fordult már meg a magyar bajnokságnál komolyabb ligákban is. Hét mérkőzés jutott neki, 11.6 pont, 4.9 lepattanó, 1.4 gólpassz és 1.1 szerzett labda voltak az átlagai. Furcsa dobómozdulata miatt többen kételkedtek a hatékonyságában, de az akklimatizálódás után már kifejezetten jól célzott mezőnyből.

Posztján elit védőnek számít, egyénileg és csapat szinten is az egyik legjobb volt a DEAC-ban. Nagyon jó atléta, labdával és anélkül is nagy sebességre volt képes, ráadásul a rugói is rendben voltak, több látványos zsákolást is bemutatott. Nagy szerepe volt benne, hogy a Debreceni Egyetem gárdája a szezon lefújásakor a bajnokság legjobb formában lévő együttese volt.