Ez férfimunka volt!

Fantasztikus játékkal hárompontos győzelmet aratott a DEAC-Tungsram a címvédő, listavezető, az idei kiírásban még veretlen Falco KC Szombathely felett hazai pályán. Jorgosz Vovorasz együttesének ezzel megmaradt az esélye, hogy sorozatban harmadszor is ott legyen a Magyar Kupa nyolcas döntőjében.

Ahogyan arra számítani lehetett, debreceni részről több hiányzó is volt, Tóth, Valerio-Bodon, Gáspár és Balázsi sem tudta vállalni a játékot, míg a vendégeknél Perlre nem számíthatott a vasiak szakmai stábja. Nagy iramban kezdődött a találkozó, Váradi kezdte meg a pontgyártást egy kettessel, melyre Hagins egy triplával, Aska pedig egy zsákolással válaszolt. A folytatásban felváltva estek a kosarak, a hazaiaktól Drenovac volt nagyon elemében, sorozatban szerzett hét pontja után már Milos Kokanov kérte ki első egyperces szünetét (15-11). A rövid fejmosás meg is hozta az eredményét, a negyed végéhez közeledve Barac közelijével sikerült egyenlítenie a Falconak (18-18). A játékrész utolsó perceit azonban nagyon megnyomta a DEAC, Hagins dudaszós hármasa zárta a 11-1-es hajdúsági rohanást, így 29-19-el zárult az első felvonás.

A folytatásban is megállíthatatlan volt a Debreceni Egyetem, a második tíz perc kezdetén Dzseletovics kosarainak köszönhetően tovább nőtt a különbség. A Falco szemmel láthatóan fáradtabban mozgott a szokásosnál, és Perl Zoltán is nagyon hiányzott a rotációból, így a negyed felénél második időkérését is elhasználta a vendég szakmai stáb (42-28). A félidőhöz közeledve újra magára talált a címvédő, Váradi vezérletével egy 7-0-s rohammal zárkóztak. Hiába fújt ébresztőt Thames egy hárompontossal, az előző szezonokban még a hajdúságiakat erősítő Somogyi távolijával tovább csökkent a különbség, de így is 47-41-es hazai vezetéssel mehettek az öltözőbe a felek.

A fordulás után Clark adta meg a játék alaphangját két hatalmas zsákolással, melyre Hagins egy szép kettessel, Thames pedig egy pontos triplával válaszolt. A folytatást nagyon megnyomta a Falco, Keller zsákolása után pedig hosszú idő után újra döntetlent mutatott az eredményjelző (52-52). Vovorasz időkérése után újra magára talált a házigazda, Thames triplája és Hagins kettő plusz egyes akciójára csak egy szombathelyi dupla érkezett (58-54). A hajdúságiak nagyszerű csapatjátékkal a negyed végéig tartották minimális előnyüket, sőt egy parádés támadás végén Thames negyedik hármasa után hétpontos vezetéssel zárták az etapot (68-61).

A záró felvonás kezdetén a Falco igazolta, hogy nem véletlenül vezeti veretlenül a bajnokságot, és szempillantás alatt újra kiegyenlítettek (72-72). Az Aska-Hagins duó vezetésével újra meglépett a DEAC, de Clark hárompontosával három és fél perccel az órán még mindig döntetlen volt az állás (78-78). Golomán ziccerével az első percek után újra átvette a vezetést a Szombathely, de Aska büntetőkkel egalizált. Váradi közelije, majd Keller zsákolása után viszont két perccel a vége előtt már nagyon közel kerültek a győzelemhez a vasiak. Nem adta fel a DEAC, Hagins, Thames és Dzseletovics is bevágott egy triplát, így fél perccel a vége előtt már újra a hazaiaknál volt az előny (89-87). Keller, majd Drenovac is csak az egyik büntetőjét dobta be, öt másodperccel a vége előtt pedig kiszédült Váradi dobása, így hatalmas küzdelemben végül debreceni siker született.

A Debreceni Egyetem együttesének így továbbra is élnek a reményei a Magyar Kupa részvételre, melyet szerdán Kecskeméten be is biztosíthatnak.

DEAC-Tungsram – Falco KC Szombathely 91-88 (29-19, 18-22, 21-20, 23-27)

DEAC: HAGINS 18/9, THAMES 17/15, DRENOVAC 18/9, Kovács 4, ASKA 17 csere: DZSELETOVICS, Polyák -, Neuwirth -, Kerpel-Fronius -.

vezetőedző: Jorgosz Vovorasz

Falco: VÁRADI 15/6, Somogyi 12/9, BENKE 12/3, Kovács -, Keller 12 csere: CLARK 17/6, Golomán 6, Barac 14.

vezetőedző: Milos Konakov

Jorgosz Vovorasz: Óriási kihívást jelentett a találkozó az egész klub számára, nagy feladat elé állított minket. Egész héten azt tartottuk szem előtt, hogy minél nagyobb tűzzel lépjünk pályára. Összességében kontrollálni tudtuk a mérkőzést és megérdemelt siker született. A fontos pillanatokban jól választottuk meg a dobásainkat, és így hiába fordított a Falco, a végén újra át tudtuk vennia vezetést. Ez egy nagyon fontos győzelem, de szerdán is fontos mérkőzés vár ránk, ahol szintén jól kell teljesítenünk.