Ezúttal az Alba volt a jobb

Huszonnégy órán belül másodjára is összecsapott az Alba Fehérvár együttesével a DEAC kosárlabdacsapata felkészülési mérkőzésen. A pénteki győzelem után a DEAC ezúttal is jól kezdte a találkozót, ám ezúttal a vendéglátók vissza tudtak jönni a mérkőzésbe, s végül egy dudaszós kosárral meg is nyerték azt.
A találkozón ezúttal elővigyázatosságból nem játszott az előző nap bokasérülést szenvedő Bognár Kristóf, de az első diagnózisok szerint nincs komolyabb baja. A kezdőötösön is változtatott Kovács Adrián, Drenovac helyén Guyton kezdett. Az első tíz percben ott folytatták a Somogyiék, ahol pénteken abbahagyták, hatékony támadójátékkal tíz pontos előnyt alakítottak ki.
A középső negyedekben aztán észhez kapott a házigazda, és Vojvoda, Turner és Takács Martin vezérletével fordítani tudtak. Ezt követően végig fej-fej mellett haladtak a felek, az utolsó támadást is 74-74-nél kezdhette meg az Alba. A végső dobást végül Ahmad vállalta magára, mely utat is talált a gyűrűbe, így ezúttal Forray Gábor csapata nyerte a találkozót.

Alba Fehérvár – DEAC 76-74 (21-31, 19-14, 22-14, 14-15)
Alba: Turner 12/3, Vojvoda 18/9, Markovics 11, Davis 10/3, Omenaka 2 csere: Ahmad 8, Takács Mi. -, Lukács -, Takács Ma. 12/6.
edző: Forray Gábor
DEAC: Moody 14/12, Somogyi 8/3, Guyton 9/3, Hines -, Tóth 17 csere: Polyák 2, Molnár M. 8, Drenovac 16/3, Molnár D. -, Asszú -, Kovács Á -.
edző: Kovács Adrián
Kovács Adrián: Az első negyedben jó százalékkal dobtunk, ugyanakkor rengeteg második esélyt adtunk ellenfelünknek. Sok olyan hibát követtünk el, amik kis odafigyeléssel elkerülhetőek lettek volna, gondolok itt elsősorban a kettő plusz egyekre. Hiába vezettünk többször is kétszámjegyű különbséggel, ezek miatt az Alba mindig vissza tudott jönni a mérkőzésbe. A végére egy kicsit elfáradtunk fejben, ami azt gondolom, hogy most még elfogadható és érthető is, hiszen hosszú kihagyás után két találkozón is nagy intenzitással kosárlabdáztunk. Örülök ennek a két találkozónak, nagyon hasznosak voltak, kijöttek azok a hibák, amiken még mindenképp változtatnunk kell.