Ezúttal sem kegyelmezett a címvédő

Az őszi bajnokihoz hasonlóan ezúttal sem tudta megnehezíteni a listavezető Szolnoki Olajbányász dolgát a DEAC. A hazaiak parádés dobóformájuknak köszönhetően már a félidőre eldöntötték a mérkőzést, 117-82-es sikerükkel pedig három fordulóval a vége előtt megnyerték az alapszakaszt.

Wojcik kosaraival indult az összecsapás, de a DEAC is hamar megkezdte a pontgyártást, Wade volt eredményes középtávolról. A folytatásban is tartották a lépést a hajdúságiak, Oszojics hatékony palánkalatti játékának, és Tyus hárompontosának köszönhetően öt perc elteltével 10-10-et mutatott az eredményjelző. A folytatásban azonban pontos kinti dobásokkal meglépett a házigazda, Barnes, Darthard és Pallai is betalált távolról, melyre csak Wade tudott válaszolni egy duplával (19-12). Az amerikai kiscsatár hármasával ugyan átmenetileg sikerült zárkózni, de a Somogyi által nagyszerűen mozgatott Tisza-partiak lendületben maradtak, így a negyed végéhez közeledve kétszámjegyűre nőtt a különbség. Az etap hajrájában is a házigazda dominált, Pallai utolsó másodperceben szerzett triplája után pedig már az első tíz perc után komoly bajban volt a DEAC (32-17).

Szobotics és Osztojics közelijeivel ideiglenesen zárkóztak a hajdúságiak, de a probléma továbbra is védő oldalon volt, a nagyszerű dobóformát kifogó Olajbányászból pedig ezúttal Rudner lépett elő, második távolija után Pethő Ákos kérte ki a meccs első taktikai szünetét (44-28). A rövidszünet sem segített, a címvédő elsőszámú centere, Skeens hiányában is uralta a festéket, melynek köszönhetően rengeteg második esélyhez jutottak, így hamar húsz fölé nőtt a differencia. A Szolnok érezhetően igyekezett kárpótolni szurkolóit a múltheti körmendi vereség miatt, parádés dobóteljesítményüknek hála fokozatosan nyílt az olló, a nagyszünetig összesen 21 (!) gólpasszt jegyző Somogyi-Krnjajski duó és a megnövekedett játékperceivel nagyszerűen élő Molnár vezetésével pedig gyakorlatilag a félidőre eldöntötték a mérkőzést (64-34).

A térfélcsere után is ellenállhatatlan volt az Olaj, de a DEAC legalább támadásban fel tudta venni a kesztyűt, Tyus agilis játékával pedig állandósult a különbség. Sokáig úgy tűnt, hogy legalább a harmadik negyedet meg tudják majd nyerni a hajdúságiak, de az utolsó percekben ismét a házigazda akarata érvényesült, Somogyi betörése után pedig végül ez a részsiker sem jött össze.

Az utolsó felvonás ugyan már csak formalitás volt, de az eredménytől függetlenül mindkét fél igyekezte felhasználni a hátralévő időt különböző taktikai elemek gyakorlására. A százpontos határ átlépésére a hazaiaknak mindössze 33 percre volt szüksége, de ezután sem lassítottak, igyekeztek a lehető legtöbbet kihozni a meccsből. A második félidő ugyan értékelhető (támadó-) játékot hozott debreceni részről, de a nagyarányú hazai sikert így sem sikerült elkerülni. A Szolnok 117-82-es győzelmével matematikailag is bebiztosította alapszakasz elsőségét, a DEAC pedig a vereség ellenére továbbra is harcban áll a pályaelőnyt jelentő legjobb négybe kerülésért.

NHSZ-Szolnoki Olajbányász – DEAC 117-82 (32-17, 32-17, 27-25, 26-23)

SZOLNOK: SOMOGYI 10, KRNJAJSKI 3, DATHARD 18/12, Wojcik 11, Barnes 15/3 csere: MOLNÁR 26, Holt 8, Pallai 11/9, Rudner 12/12, Huszár 3/3, Dávid.

vezetőedző: Vedran Bosznics

DEAC: TYUS 17/9, Mócsán 5, WADE 11/3, Kovács 6, OSZTOJICS 17 csere: Flasár 5, GÁL 10/6, Szubotics 7, Pongó, Hőgye, Flasár 5, Varga 4.

vezetőedző: Pethő Ákos

Pethő Ákos: Az első félidőben nem találtunk fogást az ellenfelünkön, sok eladott lapdára kényszerítettek minket, és a fizikalitásukkal sem tudtunk mit kezdeni, nagyon sok második esélyt adtunk nekik. A létező összes hibánkat megbüntették, ráadásul az egész meccsen nagyon jól tripláztak. A nagyszünetben jól reagált a csapat a taktikai változtatásokra és a mentális dolgokra is, így legalább egy értékelhető második félidőt tudtunk játszani, és a fiatalok is jól szálltak be, ami potitívum. Túl kell lendülnünk a vereségen, igyekszünk a hátralévő fordulókban a tőlünk telhető legjobbat nyújtani, hogy kedvezőbb helyzetből kezdhessük a rájátszást.