FONTOS IDEGENBELI ELŐTT A KOVÁCS-CSAPAT

Pénteken 18 órától Szegeden lép pályára a DEAC kosárlabdacsapata az NBI/A 7. fordulójában. Kovács Adrián együttesében minden bizonnyal pályára léphet az új igazolás, Stefan Moody, és újra bevethető lesz az ujjtörést szenvedő Isaiah Armwood is.

A szezont három győzelemmel kezdő DEAC megtorpant az utóbbi hetekben, a Szolnok és a Pécs elleni idegenbeli rangadó között hazai pályán is vereséget szenvedtek az ASE gárdájától. Nem tétlenkedett a vezetőség, és reagálva a kialakult helyzetre, változtattak irányító poszton. Bár az eddig halvány teljesítményt nyújtó Lluis Costa szerződésének felbontása még folyamatban van, játszani már biztosan nem fog Szegeden. A helyére érkező Stefan Moody pályára lépésére viszont jó esély van, remélhetőleg péntekig sikerül rendezni a papírjait. További jó hír a csapat háza tájáról, hogy Armwood a héten újra edzésbe állt, s bár rögzítő kötéssel, de valószínűleg ő is pályára léphet Szegeden.

Az előző kiírásban épphogy csak az élvonalban maradó Szeged a nyáron elvesztette egyik vezérét a válogatott Juhos Levente személyében, ennek megfelelően idén is a bennmaradást tűzték ki célul. Nem is kezdték jól a szezont, az eddigi hat fordulóban mindössze egy sikert tudnak felmutatni, azt is a sereghajtó Jászberény ellen. Ennek ellenére Andjelko Mandics idén is meglehetősen stabil csapatot rakott össze, az első fordulóban elszenvedett harmincpontos pécsi vereséget leszámítva mindenki ellen stabil játékot nyújtottak.

A két csapat játékoskeretét tekintve egyértelműen a Debreceni Egyetem csapata az esélyesebb, ám kérdés, hogy kevesebb, mint egy hét alatt mennyire sikerül beépíteni az új szerzeményt, illetve a kisebb sérüléssel bajlódók milyen állapotban lesznek. Bár idén már rögtön az első idegenbeli találkozójukat megnyerték Polyák Lászlóék, és legutóbb a veretlen PVSK ellen is győzelmi esélyeik voltak, a vendégszereplés az utóbbi években meglehetősen Achilles-sarokká vált a klubnál. A tudatos kosárlabdát játszó Szedeák legyőzése tehát nem lesz egyszerű, de nem is lehetetlen, kulcsfontosságú lesz a lepattanózás és az Asbury-Krapics páros semlegesítése. Egy biztos, nagyon nagy csata várható a bajnoki pontokért, hiszen a hazaiaknak minden sikerre szükségük lehet a biztos bentmaradásért folytatott küzdelemben, míg a DEAC stabilizálhatná helyét a tabella első felében.