Harminchét percig reménykedhettünk a bravúrban

Tizenöt pontos, 80-65-ös vereséget szenvedett, ezzel 1-0-s hátrányba került a DEAC férfi kosárlabdacsapata a Szolnoki Olajbányász elleni elődöntős párharcban. Kovács Adrián tanítványai kedden, saját pályájukon javíthatnak.

Kétszázhat napja, tavaly október hetedikén buzdíthatta utoljára övéit a helyszínen a lelkes szolnoki publikum – pont a DEAC gárdája ellen. Az azóta eltelt több, mint fél esztendőben mindkét csapat sikeresen kvalifikálta magát a rájátszásra, de sajnos üres lelátók előtt. Mostanra azonban végre a nagyérdemű számára is megnyíltak a csarnokok kapui, így az elődöntő első mérkőzésére a korlátozások ellenére is jó hat-hétszázfős szurkolósereg gyűlt össze a Tiszaligetben. Balszerencsés módon Polyák Lászlónak is csak a drukkolás jutott szombat este, miután a pénteki tréningen orrtörést szenvedett.

A másik ex-bányász, Tóth Ádám viszont ott volt a kezdőben, az ő sikeres büntetőjével indult a találkozó. Kosarára Kovács Péter triplája érkezett válaszként, majd Szubotics is a helyére tette maga büntetőit, és egy kettest is berakott a közösbe. (7-1) A hajdúsági gólcsendet Tóth duplája törte meg, de a védekezés nem akart összeállni, így tartani tudták a kialakult távolságot a hazaiak. Egészen a hetedik percig, ekkorra érkezett meg a meccsbe Djordje Drenovac, az állás pedig gyorsan döntetlenre módosult. (15-15) A piros-feketék Pongó Máté triplája révén hamarosan újra ötpontos előnyhöz jutottak, Kovács Adrián pedig időt kért. (20-15) A játékmegszakítás után már csak Shaquille Hines tudott a gyűrűbe találni, egy negyed után hárommal a tiszapartiak vezettek.  (20-17)

A második felvonás elején Ronald Moore került ihletett formába, két hármasával fordított a DEAC.  (22-25) Cakarun ziccerét követően 29-29-nél ismét egált mutatott az eredményjelző, majd Badzim egyesével már a Szolnok állt jobban. (32-31) Ez a helyzet sem sokáig állt fenn, a fehér-feketék a játékrész végén egy 7-0-s futást produkáltak, debreceni fórral ért tehát véget a félidő. (32-38)

A fordulás után egy sokkal élénkebb Olajbányászt láthattunk, Cakarun tempójával újfent felülkerekedtek Gasper Potocnik fiai. (43-42) A mieinkben ezen periódus során Somogyi Ádám egymaga tartotta a lelket, leginkább fiatal irányítónk kinti dobásainak köszönhetően nem léptek meg nagyobb különbséggel a vendéglátók. A kisebb hullámvölgyre Tóth zsákolása tett pontot, 54-54-ről várhatták a negyedik negyedet a felek.

A záró etap legkevésbé sem alakult reményeink szerint, Zsíros Péterék támadásról támadásra kerültek egyre közelebb a győzelemhez, a másik oldalon pedig semmi sem akart beesni. Ezzel együtt is utolsó leheletükig küzdöttek játékosaink, akik még a harminchetedik minutumban is partiban voltak. (65-62) Sajnos ekkor még egy fokozattal feljebb kapcsolt a Szolnok, és Badzim vezérletével pillanatok alatt eldöntötték a csatát. A végjátékra érezhetően elfáradtunk, de pihenni ezután sem lesz több idő: kedden az egyenlítésért küzdhetünk az Oláh Gábor utcán – már saját közönségünk előtt.

Szolnoki Olajbányász – DEAC 80-65 (20-17, 12-21, 18-16, 26-11)

Szolnok: Warner 8/3, KOVÁCS 10/6, Badzim 10/6, SZUBOTICS 21/9, Taiwo –
Csere: CAKARUN 16, Juhos -, Gibson -, Rudner -, Pallai.
Vezetőedző: Gasper Potocsnik

DEAC: Moody 9/3, Guyton 2, DRENOVAC 16, Hines 2, TÓTH 14.
Csere: MOORE 8/6, Molnár M. 2, SOMOGYI 12/12.
Vezetőedző: Kovács Adrián

Kovács Adrián: – Nagyon hiányzott már, hogy ilyen hangulatban játsszunk egy mérkőzést, emelem kalapom a szolnoki szurkolók előtt, rendkívül jó atmoszférát teremtettek. Jól kezdtük a találkozót, főleg védekezésben hőek tudtunk maradni az elveinkhez, és ez az eredményen is meglátszott. A második félidőben sokkal fásultabban kosárlabdáztunk, a Szolnok megtalálta azokat az opciókat, amikből eredményesek tudtak lenni, és ezeket nehezen reagáltuk le. A hajrára mentálisan leeresztettünk, és talán már a kellő energia sem volt meg bennünk, hogy fordítani tudjunk. A párharc még csak most kezdődött, a következő hazai mérkőzésen szeretnénk egyenlíteni.