Hatodik helyen zártuk a szezont

Kilencpontos vereséget szenvedett a DEAC kosárlabdacsapata a Szolnoki Olajbányász elleni helyosztó második mérkőzésén, ezzel a hatodik helyen zárta a 2022-23-as kiírást. A mérkőzés mégis inkább Tóth Ádám, Polyák László és Balázsi Soma búcsújáról, valamint a fiatalok több, mint bíztató produkciójáról marad emlékezetes.

A feldobás előtt három játékosától is búcsúzott a DEAC vezetősége, hiszen Tóth Ádám, Polyák László és Balázsi Soma is máshol folytatja pályafutását a következő szezonban. Az érzelmektől sem mentes köszöntés után Tóth régi jó szokása szerint meg is szerezte a találkozó első kosarát, melyre Gavin és Szubotics válaszolt azonnal távolról. A folytatásban Drenovac is megkezdte a pontgyártást, a kiscsatár vezetésével egy 8-0-s etapot produkált a DEAC, így a negyed derekán Szarvas Gábor volt kénytelen időt kérni (10-6). Rendezte is a sorokat az Olajbányász, Lukács révén előbb egyenlítettek, majd Arabo közelijével a vezetést is átvették. Előnyüket azonban nem tudták megtartani, hiszen a negyed végi adok-kapokból végül a hazaiak jöttek ki jobban, Govens utolsómásodperces hárompontosának köszönhetően 18-16-al zárult a játékrész.

A folytatásban sok hiba jellemezte a játékot, rengeteg üres dobás maradt ki mindkét oldalon, de a hajdúságiak a Drenovac-Govens duó pontjaival tartották minimális előnyüket. A negyed feléhez érkezve Lukács harcolt ki sportszerűtlen hibát, büntetői után Durham is a helyére küldött egy triplát, majd Szubotics tett vissza egy lecsorgót, így Mandics mester magához is hívta övéit (25-31). A nagyszünethez közeledve is lendületben maradtak a piros-feketék, a szerb magasember kosara után már tíz is volt közte, így hiába kozmetikázott Drenovac két ziccerrel, hatpontos Szolnoki előnnyel mehettek az öltözőbe a felek.

A félidőben Neuwirth Bence vehette át a DEAC április hónap játékosának járó díjat, az első támadásból pedig egy hármassal rögtön meg is hálálta azt. Révész közelije után Drenovac csent el egy átadást, hatalmas zsákolása után pedig kettőre olvadt a vendégek fórja (38-40). Szubotics kosaraival ismét meglépett a Szolnok, ráadásul cívisvárosiak dolgát tovább nehezítette, hogy Govens megkapta ötödik személyi hibáját is, így számára befejeződött a találkozó. A negyed második fele valóságos büntetőpárbajjá alakult, melyből egyik csapat sem tudott igazán előnyt kovácsolni, ám a játékrész utolsó percében Durham egy távoli után faulttal együtt fejezett be egy betörést, majd Gavin talált be a dudaszó pillanatában, így ismét kétszámjegyűre hízott a differencia (46-58).

A záró felvonásban Révész és Durham kosarai után már 16 volt közte, Andjelko Mandics pedig elérkezettnek látta, hogy egy színtiszta U23-as csapatot küldjön fel a pályára. A fiatalok rögtön egy 6-0-s futással hálálták meg a bizalmat, majd Gavin kosarára Kenéz válaszolt egy betörésből, a hátvéd sorozatban három kosarat is jegyzett (54-64). A „csikócsapat” nem volt hajlandó elfogadni a vereség tényét, bátor játékkal tízen belülre zárkóztak, a vendég szakmai stáb kétszer is kénytelen volt időt kérni. Három perccel a vége előtt Gavin és Pongó hármasával végül eldöntötte a mérkőzést a Szolnok, de öröm volt nézni a debreceni tehetségek küzdését a pályán. Ságodi két hármast is bevert, a találkozót pedig Hegedűs zsákolása zárta, így joggal járt a vastaps a mérkőzés végén. A találkozót számszerűleg 66-75 arányban az Olajbányász nyerte, így lezárták a párharcot, a DEAC pedig a 6. helyen zárta a 2022-23-as kiírást.

DEAC – Szolnoki Olajbányász 66-75 (18-16, 14-22, 14-20, 20-17)

DEAC: Govens 10/6, Polyák 2, DRENOVAC 25/3, Kovács 4, Tóth 4 csere: Kenéz 6, Neuwirth 3/3, SÁGODI 8/6, Balázsi, Hegedűs 2, Fábián, Czermann 2.

vezetőedző: Andjelko Mandics

SZOLNOK: DURHAM 20/12, Gavin 13/9, LUKÁCS 15/3, SZUBOTICS 15/6, Révész 7 csere: Pongó 3/3, Arabo 2, Sebők, Vincze.

vezetőedző: Szarvas Gábor

Andjelko Mandics: Sajnálom, hogy nem sikerült nyernünk az utolsó hazai mérkőzésen, azonban a fiatalok remek teljesítményt mutattak, a következő idényben is lehet majd számítani rájuk. A szezonunk egy igazi hullámvasút volt, aztán a rájátszás előtt tízből nyolc mérkőzést nyertünk, miután átvettem a csapatot, így a hatodik hely elérésével mondhatni megmentettünk az idei kiírást. A legrosszabb, ami történt, az Garamvölgyi Ákos sérülése, ezt nagyon sajnálom. Köszönöm a játékosoknak, a stábnak és a szurkolóknak a támogatást, mindent megtettek, hogy a csapat a legjobbat nyújtsa. Szerintem ez egy korrekt helyezés, összességében elégedettek lehetünk. Sok sikert és jó egészséget kívánok a távozó játékosoknak, meglátjuk, hogy mit hoz a jövő.