Igazgatói köszönet a DEAC sportolóinak

A Debreceni Egyetem jégkorongozói és kosárlabdázói ebben az évben is csatlakoztak a mellrák elleni küzdelem októberi kampányához. Előbbiek rózsaszín mezzel és annak elárverezésével, utóbbiak pink színű póló viselésével igyekeztek felhívni a sportszerető közönség figyelmét a megelőzés fontosságára. A gesztust személyes találkozón köszönte meg az Onkológiai Klinika megbízott igazgatója kedden. Csapatunkat Bognár Kristóf és Tóth Bence képviselték. 

A két sportágat képviselő élsportolóknak Dr. Árkosy Péter kifejtette, hogy az összefogás, ami az egyetemi sportklub szakosztályai között van, nagyban segíti az ő munkájukat is.

Egy olyan betegséget hoztak a fókuszba fiatal, erős sportemberek – akik tele vannak energiával, sikeresek, népszerűek – amibe Magyarországon évente kétezer nő belehal, gondolok itt az emlőrákra. Egy olyan betegségre irányították rá a figyelmet – és irányítják rá a prosztatarák elleni kampánnyal novemberben – ami egészségtudatos életmóddal és korai kiszűréssel megelőzhető, illetve gyógyulási esélyei jelentősen nőnek. A DEAC sportolói egy olyan példát állítottak, amit bízunk benne, hogy követnek majd mások is. Nagyon szépen köszönjük ezt a nemes gesztusukat – zárta gondolatait a megbízott igazgató, egyben sok sportsikert kívánt a két szakosztály képviselőinek.

fotó: METK/Tóth Attila