Az alapszakasz felénél a 8. helyen áll a DEAC kosárlabdacsapata, melynek köszönhetően egy év kihagyás után újra kvalifikálta magát a Magyar Kupa küzdelmeire. Alábbi írásunkban összegyűjtöttük, hogy a számok nyelvén miként szerepelt Andjelko Mandics együttese, s miben kellene a leginkább fejlődnie Mócsán Bálintéknak a „tavaszi” fordulók során.

13 forduló után 6-7-es mérleggel áll a Debreceni Egyetem, mely jelenleg a rendkívül szoros középmezőny 8. helyére elég. Hazai pályán 5-2-es mutatóval büszkélkedhetnek a fehér-feketék, mely a dobogós Falco, Alba, Szolnok hármas után a legjobb az egész bajnokságban. Bár több szép sikert tudhat magáénak a DEAC az Oláh Gábor utcán, az összképhez hozzá tartozik, hogy két, előzetesen nyerhetőnek gondolt mérkőzést sikerült elveszteniük az Oroszlány és a Szeged ellen, melyek megnyerésével akár makulátlan hazai mérleggel is állhatnának féltávnál.

Idegenben ugyanakkor eddig nagyon erőtlen a csapat, hat fellépésből mindössze egyet sikerült megnyerni, azt is a sérülésektől szenvedő, edző- és játékoscseréken átesett, mentálisan padlón lévő, akkor még nyeretlen Paks otthonában. A legnagyobb elszalasztott lehetőség a Zalaegerszegen elszenvedett két pontos vereség volt, ahol az utolsó fél perc kezdetén a DEAC 1 pontos vezetésnél támadhatott. Ezen kívül az újonc NKA otthonában volt még reális esély a sikerre, ám a negyedik negyedben mutatott összeesésnek köszönhetően végül elvesztették a félig már megnyert találkozót.

Mivel 13. fordulóban már mindenkivel találkoztak a cívisvárosiak, ezért az már a számokban is látszik, hogy miben kell leginkább fejlődni az acélosabb idegenbeli szereplés mellett. A DEAC legkevesebb dobott és kapott pontot is magáénak tudhatja, mely nem feltétlenül jelenti azt, hogy a legrosszabb támadás és a legjobb védelem is az övék, főleg annak tudatában, hogy a hajdúságiak a leglassabb tempóban kosárlabdáznak, a 71.7-es „pace” toronymagasan a legalacsonyabb a ligában. Ha megvizsgáljuk a száz támadásra kivetített statisztikákat, akkor mégis azzal szembesülhetünk, hogy Mócsánék a 2. legkevesebb pontot kapják száz próbálkozásból (103.7), viszont a legkevesebbet is dobják (100.2). Az tehát kijelenthető, hogy az ellenfeleknek egyértelműen nem ízlik az Andjelko Mandics által képviselt kontrollált kosárlabda, viszont az is látszik, hogy ahhoz, hogy ez sikeres legyen, sokkal hatékonyabbnak kell lennie elől a DEAC-nak.

A statisztikai mutatókban egyébként átlagosan jobban teljesít aktuális ellenfelénél a DEAC, a minden dobásfajtát összegző True Shooting mutató közel egy százalékponttal jobb a riválisoknál. A közeli- és a hárompontos dobások minimális debreceni fölényt mutatnak, s bár a büntetőket közepesnek sem nevezhető 66%-al dobja a DEAC, ellenük az ellenfelek keze is rendre megremeg, melynek köszönhetően ők is kihagyják minden harmadik egypontosukat. A büntetők tekintetében egyébként 70% fölött is lehetnének Neuwirth Bencéék, ám a legutóbbi két mérkőzésen mutatott katasztrofális koncentrációnak köszönhetően (38/16) lecsúsztak az ellenfeleik szintjére. Egyedül a középtávoliak esnek be alacsonyabb hatékonysággal az ellenfeleknél, ez főleg azért kellemetlen, mert a DEAC próbálkozik az egyik legtöbbet távoli kétpontosokkal. Összességében elmondható, hogy a DEAC az átlagosnál jóval gyengébb ugyan a támadási mutatókban, viszont rendre sikerül elrontania a riválisok játékát is, így ők is mindig mélyen saját átlaguk alatt teljesítenek.

Ennyire kontrollált játék esetén nagyon fontos, hogy mezőnyben is jól teljesítsen a DEAC. Egy aktuális mérkőzésen átlagosan öt lepattanóval gyűjt többet a Debreceni Egyetem, a megszerezhető támadó lepattanók számát tekintve pedig 3%-al teljesít jobban ellenfeleinél, mely akár azt is garantálhatná, hogy több labdabirtoklása lenne a hajdúságiaknak, mely a gyenge támadójáték miatt nagyon fontos lenne. Ezen felül száz támadás alatt átlagosan négy alkalommal többször jutnak el a büntető vonalra is, mely szintén hatalmas előny a lassan játszó csapatoknak. Jogosan vetődhet fel a kérdés, hogy ha a DEAC többet támadhat ellenfeleinél, és átlagosan jobban is dobnak azoknál, akkor miért nem nyertek több mérkőzést?

A válasz gyakorlatilag szabad szemmel is látható volt, de a számokat vizsgálva is könnyen megtalálható. Az egyik legfontosabb az eladott labdák száma, száz támadásból közel 3.5 labdával többet szór el a DEAC a riválisnál, mellyel gyakorlatilag „sikerül” semlegesíteni a fentebb említett előnyöket. A másik fontos tényező a mérkőzés végi „clutch” statisztikában rejlik, mely a mérkőzések azon periódusait vizsgálja, melyben utolsó öt percben (és a hosszabbításban) legfeljebb 5 pont volt a különbség valamely csapat javára. A DEAC ezekben a fontos pillanatokban önmagához képest jelentősen leromlik, az eladott labdák mellett az addig stabil lepattanózás is az ellenfelek javára billen, ráadásul ekkor közel tíz százalékkal jobban dob mezőnyből a másik csapat. Beszédes, hogy az egyébként 32%-al triplázó debreceniek a végjátékokban csak 28%-al dobják azokat, míg az ellenük átlagosan 31%-al hármasokat dobó riválisok kinti próbálkozásai 42%-ra javulnak fel a mérkőzések végén, mely egyértelműen nem csak a puszta szerencsének tudható be.

Összefoglalva a DEAC-nak az alapszakasz második felében jóval magabiztosabb idegenbeli fellépésekre lesz szüksége, s a kiváló védekezés és lepattanózás mellett jelentősen limitálniuk kell az eladott labdáikat. A több labdabirtoklás tekintetében a szerzett labdák számának növelése is fontos lehet, az ezekből indított rendezetlen védelem elleni kosarak pedig a támadójátékuk feljavulását is jelenthetné egyben. Ezek döntő része javulhat az Andjelko Mandics által oly sokszor említett megfelelő hozzáállással és akaraterővel (valamint apróbb taktikai változásokkal). A végjátékokban egyébiránt hosszú távon nem fogja rendszeresen saját magát törvényszerűen alul teljesíteni a DEAC, ugyanakkor a mentális tényezők ezekben a szituációkban is kulcsfontosságúak lehetnek.