KÉSŐN ÉBREDT A DEAC

Fájó vereséget szenvedett hazai pályán a DEAC kosárlabdacsapata az NBI/A 15. fordulójában az Oroszlány ellen. Kovács Adrián együttese csak árnyéka volt önmagának az első félidőben, így hiába jöttek vissza a mérkőzésbe a fordulás után, végül megérdemelt vendéggyőzelem született.

A Debreceni Egyetem együttesében először volt csapatban az új igazolás Djordje Drenovac, Somogyi Ádám pedig sérülése után jelentkezett újra játékra. A keretből ezúttal a Kaposváron megsérülő Godwin Omenaka hiányzott. Az OSE kezdte jobban a találkozót, ám hiába húztak el egy perc alatt 4-0-ra, az elmúlt időszakban nagyszerű formába lendülő Polyák László egy hármassal és egy gyorsindítással egymaga fordított. A folytatásban fej-fej mellett haladtak a csapatok, mindkét oldalon sok hiba csúszott a támadásokba. A negyed végéhez közeledve Harrison elcsent labdája után Moody szerzett látványos kosarat, időt is kért az Oroszlány (16-15). A hátralévő időben inkább a vendégek akarata érvényesült, így kétpontos vezetéssel zárták az első tíz percet.

A rövidszünet után Drenovac szerezte meg első pontjait debreceni színekben, Tóth Ádám büntetőjével pedig újra átvette a vezetést a DEAC. Ez sem hozta lendületbe Kovács Adrián együttesét, a megszokottnál jóval fásultabban mozogtak, a negyed derekán időt is kért a szakmai stáb. A folytatásban is az Oroszlány dominált, Rizvic és Garamvölgyi pontos távolija, valamint Washington betörése után már kétszámjegyűre hízott a fórjuk (29-39). Semmi sem akart összejönni a hajdúságiaknak, a nagyszerűen játszó piros-feketék pedig nagyon belejöttek, s egy 11-1-es futással húsz pontos vezetésre tettek szert a nagyszünetre (30-50).

A fordulás után érezhetően motiváltabbá vált a DEAC játéka, Boriszov, majd Drenovac talált be kintről, azonnal időt kért az OSE (36-50). Kezdett összeállni a debreceni védekezés, minden labdáért kemény harc folyt a pályán. A negyed végéhez közeledve Manigat egy, Moody pedig két hárompontost is értékesített, újra magához hívta övéit Sebastjan Krasovec (51-60). Az egyperces szünet után Moody lopott labdát, bődületes zsákolása után az egész lelátó állva tapsolt. A negyed zárásaként Abell törte meg az oroszlányi kosárcsendet, ám a nyolcpontos hátrány így sem tűnt ledolgozhatatlannak.

Két vendég kosár nyitotta a záró felvonást, melyre Tóth Ádám válaszolt a palánk alól (56-66). Folyamatosan csökkentette hátrányát a DEAC, Boriszov középtávolijával már csak már csak öt volt közte, de Bozsovics vezetésével tartották minimális előnyüket az oroszlányiak. Lélektanilag fontos pillanatban Mohácsi dobott hárompontost, Hayes büntetőivel pedig újra tízen kívül került a Kovács-csapat (63-74). Hiába küzdöttek nagyot, Rizvic két pontos triplával bevitte a kegyelemdöfést, így megérdemelt vendég siker született.

DEAC – OSE LIONS  71 – 87 (19–21, 11–29, 24–12, 17–25)

DEAC: MOODY 17/9, Polyák 5/3, Manigat 5/3, BORISZOV 21/6, Tóth Á. 9.

Csere: Drenovac 9/3, Harrison, Bognár 4, Somogyi 1.

Edző: Kovács Adrián

OSE: E. Washington 13/3, ABELL 17/3, Mohácsi 5/3, BOZSOVICS 15, Hayes 8.

Csere: RIZVICS 21/12, Garamvölgyi 5/3, Anda 3, Illés, Demeter, Zsíros, Kucsora.

Edző: Sebastjan Krasovec

Debrecen, 1200 néző. V: Cziffra, Frányó, Nyilas

Az eredmény alakulása. 3.perc: 6– 6. 7.p.: 16–15.  12.p.: 21–21. 16.p.: 26–34. 20. p.: 30–50. 25.p.: 38–52. 29.p.: 54–60. 34.p.: 61–66. 38.p.: 64–77.

Kovács Adrián: – Az Oroszlány jobban játszott nálunk, és megérdemelten nyert. Kevés energiával kezdtünk, aminek húszpontos hátrány lett az eredménye. A második félidőben próbáltunk váltani, sikerült is valamelyest visszakapaszkodni, de a fordításhoz már nem volt elég erőnk. Nem fordulhat elő többet, hogy így kezdjünk egy mérkőzést.
Sebastjan Krasovec: – Veszítenivaló nélkül léphettünk pályára egy kiváló csapat otthonában. Szerettük volna limitálni a debreceniek dobásait, ez az első félidőben remekül működött, masszív előnyt építettünk ki. A fordulás után a hazaiak közelebb tudtak lépni, de sikerült megtartanunk a kellő távolságot, és értékes győzelmet arattunk.