Közvetlen riválisa otthonába látogat a DEAC

Szombaton Oroszlányba látogat a DEAC kosárlabdacsapata a Tippmix Férfi NB I. A 20. fordulójában. A 18 órától kezdődő összecsapáson Polyák Lászlóék tovább folytathatják három mérkőzés óta tartó győzelmi szériájukat, illetve visszavághatnak az őszi hazai bajnokin elszenvedett egypontos vereségért.

Andjelko Mandics kinevezése óta újra szárnyra kapott a Debreceni Egyetem alakulata, hiszen a Szolnok és a Falco legyőzése után legutóbb a szintén az élmezőnyhöz tartozó Atomerőmű SE gárdáját is két vállra fektették. A három siker ellenére a DEAC továbbra is a 9. helyet foglalja el a tabellán, hiszen a rájátszásért folytatott hatalmas küzdelemben a közvetlen riválisok is szépen gyűjtögetik a bajnoki pontokat. A legjobb nyolcért induló nagy versenyfutásban a hajdúságiak egyik nagy ellenfele pont a szombati vendéglátójuk, az MVM-OSE Lions lehet, akik jelenleg a 10. pozícióban tanyáznak. Bár az alapszakaszból hét forduló még hátra van, a szombati összecsapáson mindkét fél számára nagyon fontos lenne a győzelem megszerzése.

Andjelko Mandics az ASE elleni győzelmet követően kiemelte, hogy a mögöttük álló időszak csak akkor lesz igazán értékes, ha a válogatott szünetig hátralévő két mérkőzésen is be tudják gyűjteni a bajnoki pontokat. Egy biztos, hogy a jelenleg 9-10-es mérleggel álló cívisvárosiaknak minimum egy helyet még javítaniuk kell a rájátszásba jutáshoz, s mivel a mezőny sűrűsége miatt várhatóan az ötven százalékos mérleg nem lesz elég ehhez, így hét mérkőzésből legalább ötöt nyerniük kellene céljaik elérése érdekében. Az oroszlányiaknál nagyjából ugyanez a helyzet, de mivel ők egy győzelemmel kevesebbet gyűjtöttek eddig, ezért számukra is minden siker aranyat érhet.

Az OSE négy vereséget követően igyekezett megragadni utolsó lehetőségeinek egyikét, hiszen a bajnokság legrosszabb formájában lévő Sopron legyőzése után a sereghajtó Nyíregyháza otthonában is magabiztosan diadalmaskodtak. Kellettek is nagyon számukra a jó eredmények, hiszen Simon Petrov alakulata eddig meglehetősen kétarcú csapat benyomását kelti, kis túlzással jobb napjaikon bárkit képesek legyűrni, a rosszabbakon pedig szinte bárkitől kikaphatnak. Ami két csapat örökmérlegét illeti, a felek eddig kilenc alkalommal találkoztak egymással az élvonalban, melyeken 5-4 arányban jelenleg az oroszlánok vezetnek. A Krajnyik „Akác” András Sportcsarnokban lejátszott négy összecsapáson eddig két hazai és két vendég siker született.

Az gyors támadásokat vezető Oroszlány játékának lassítása kulcsfontosságú lesz, öt ponterős külföldi játékosuk mellett leginkább az Illés-Ruják hátvéd duó felel a pontjaikért, így a periméter védekezés megszervezése nagy hangsúlyt kaphat debreceni részről. Jó hír a DEAC háza tájáról, hogy az elmúlt héten visszatérő Gáspár Mátyás mellett Garamvölgyi Ákos is bevethető, így a műtéte után közel két hónapig lábadozó erőcsatár minden bizonnyal pályára léphet majd egykori kenyéradója ellen.