Lépéselőnybe kerülhetünk Szolnokon

Péntek este 17 órakor a Szolnoki Olajbányász otthonába látogat a DEAC férfi kosárlabdacsapata a Tippmix férfi NBI/A csoport elődöntőjének harmadik mérkőzésén. Kovács Adrián legénysége egy esetleges győzelemmel óriási lépést tehet a finálé felé.

A tizenöt ponttal elbukott első összecsapás után hazai környezetben meggyőző teljesítménnyel rukkolt elő csapatunk a keddi visszavágón, így Stefan Moody-ék egyenlíteni tudtak a három nyert meccsig tartó párharcban. Ahhoz azonban, hogy a mieink a klub történelme során először a bajnoki aranycsatában is megvethessék lábukat, egyszer mindenképpen győzniük kell a Szolnok oroszlánbarlangjában. A feladat korántsem ígérkezik könnyűnek, hiszen a piros-feketék eddig még nem veszítettek saját csarnokukban a rájátszás során, és az alapszakaszban is csak kétszer – a Kecskemét és a Szeged tudott nyerni a Tiszaligetben.

Ettől függetlenül az már az elődöntő első ütközetén is körvonalazódott, hogy egy extra teljesítménnyel abszolút lehet keresnivalónk idegenben is. Annál is inkább, mivel orrtörést szenvedett kapitányunk, Polyák László minden bizonnyal visszatér a rotációba, így Kovács Adrián vezetőedző újra teljes kerettel küldheti harcba övéit pénteken.

A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.