MÉG TÖBB DEAC A KÉPERNYŐN

Új sportmagazint indít a Debrecen Televízió, amelyben kizárólag a Debreceni Egyetem Atlétikai Club híreivel, eseményeivel, érdekességeivel foglalkozik majd a csatorna havonta egy alkalommal, 25 percben. Az első adásban a múltról és a jelenről is szó esik majd, de kiemelt figyelmet kap NBI-es férfi kosárlabdacsapatunk is. Kezdés csütörtök este 20:20-kor.

A Debreceni Egyetem és a DEAC egyik kiemelt médiapartnere, a Debrecen Televízió a 2019/2020-as szezonban már három élvonalbeli DEAC-csapat, a kosárlabdázók, a jégkorongozók és a futsalosok mérkőzéseit is közvetíti. Csütörtöktől azonban még többet tudhatnak meg a nézők kedvenc klubjukról, ha a DTV-re kapcsolnak. Este 20:20 perckor először jelentkezik a DEAC Magazin, amelyben az aktuális sporteredmények mellett érdekességek és kulisszatitkok is elhangoznak majd minden mennyiségben, sőt a riporterek sorra veszik majd a klub „ritkábban látott”, de igazán különleges sportágait is.

Az első adásban természetesen szó lesz a DEAC 100. éves történelméről, és az NB I/A-s férfi kosárlabdacsapat idei céljairól is. Emellett a riporterek bővebben foglalkoznak majd a klub egyetlen olyan szakosztályával, amelynek női és férfi csapata is az élvonal tagja. Láthatnak továbbá egy összeállítást a cheerleader lányokról és kiderül, hogy valóban a Trabant-e Berta Ákos jégkorongozó kedvenc autómárkája. A sportbarátok körében már jól ismert riporter-műsorvezető, Horváth Zoltán várja a nézőket a képernyő elé.