Miha Lapornik már nagyon várja a közös munkát

Egy új igazolással kezdte a hetet a DEAC kosárlabdacsapata, Miha Lapornik személyében egy szlovén válogatott hátvéd csatlakozott Milenko Topics együtteséhez. A 28 éves játékos telefonos interjúnkban beszélt Szlovénia olimpiai kvalifikációjáról, a magyar kosárlabda megítéléséről, a Debrecenbe szerződésének okáról, és hogy miben tud majd leginkább a csapat hasznára lenni.

Először is gratulálunk a szlovén válogatottnak, mely a hétvégén Litvánia legyőzésével története során először vívta ki a kvalifikációt az Olimpiára. Mivel tagja vagy a válogatott bő keretének ezért te is részese vagy a sikernek, hogyan élted ezt meg?

Köszönjük szépen. Szlovénia 2017-ben írt először történelmet, amikor sikerült megnyerni az Európa-bajnokságot. Örülök neki, hogy idén sikerült egy újabb történelmi tettet végrehajtanunk, hiszen Szlovénia még sosem szerepelt az Olimpián kosárlabdában. A kvalifikációs torna utolsó, mindent eldöntő meccse nagyon kemény volt, hiszen Litvániának elképesztően erős kerete van és otthon is játszhattak, de azt gondolom, hogy végül megérdemelten jutottunk ki az ötkarikás játékokra.

Utoljára az Európa-bajnoki selejtezőkön léptél pályára a nemzeti csapatban, ahol a Magyarország ellen is szerepeltél. Mi a véleményed a magyar válogatottról?

Igen, az Ukrajnában megrendezett selejtezőkről friss emlékeim vannak a magyarokról. Azt gondolom, hogy a keretet kiváló játékosok alkotják, a tapasztalt szövetségi kapitányuk pedig a kerethez passzoló játékot rakott össze, mely az eredményekkel is párosul. Nem véletlen, hogy Magyarország sorozatban másodjára is kijutott Eb-re.

Hogyan értékeled a mögöttünk álló, minden szempontból különleges szezont?

Pályafutásom talán eddigi legnehezebb szezonja volt, de azt gondolom, hogy a COVID-helyzet minden sportolónak és minden embernek nehézséget okozott. A rájátszásban végül sikerült összeállnunk, nagyot küzdött az egész csapat, így bejutottunk a döntőbe. Maradt bennem némi hiányérzet az elveszített finálé kapcsán, de összességében egy sikeres szezont zártunk.

Nem csak csapatban, de egyénileg is rendkívül eredményes voltál, így biztosan sok lehetőséged adódott a nyáron. Miért a DEAC-ra esett a választásod?

Egyénileg is elég jó szezon van a hátam mögött, így valóban több jó lehetőség közül is választhattam. A döntésemben szerepet játszott Milenko Topics vezetőedző, akivel többször is beszéltünk telefonon, tetszettek az elképzelései, tudom, hogy erős csapat épül, és ami nagyon fontos, hogy éreztem rajta, hogy nagyon szeretné, ha Debrecenbe igazolnék. Az NB I évről-évre erősebb, több barátommal is beszéltem, akik megerősítettek a döntésemben, hogy egy erős bajnokságba igazoltam.

A világhálón fellelhető videóid alapján elég komplex játékosnak tűnsz. Mit gondolsz, miben lehetsz a leginkább a csapat hasznára?

Jó csapatembernek tartom magam, nem csak a pályán, de azon kívül is. Játszottam Spanyolországban, Litvániában és a Eurocup-ban is, így a tapasztalatommal is sokat tudok majd segíteni, melyből remélem a fiataloknak is minél többet át tudok majd adni. Játékban igazi mindenesnek tartom magam, ha kell dobásban, ha kell játékszervezésben, de ha úgy alakul védekezésben is tudok segíteni a csapatnak.

Végezetül, hogyan alakul a nyarad? Lesz egy kis időd a pihenésre is?

A bajnokság végén a válogatott összetartások töltötték ki az időmet, most lesz egy kis szünet, majd újra elkezdi a munkát a nemzeti csapat. A feleségemmel terveztünk egy rövid nyaralást, de természetesen végig igyekszem formában tartani magam kondicionális és egyéni edzésekkel. Nagyon várom már az augusztusi felkészülést, és hogy megkezdhessem a munkát az új csapatommal.