Milos Boriszov Sopronban folytatja

A mai napon hivatalos honlapján jelentette be a Sopron KC, hogy visszatér a csapathoz Milos Boriszov. Mint ismert, a montenegrói bedobó az elmúlt két szezont a DEAC együttesében töltötte, és ezalatt joggal vívta ki magának a debreceni közönség szeretetét.

Milos 2018-19-ben érkezett Berényi Sándor együttesébe, ahol az alapszakaszban 24 mérkőzésen 19.7 pontot, 6.7 lepattanót és 2.8 gólpasszt átlagolt, a hárompontosokat 43, a büntetőket pedig 90 százalékkal értékesítette. Vezérletével a Magyar Kupában bronzérmet szerzett a csapat. Kiváló teljesítményének köszönhetően újabb egy évre szerződtette a klub, s a Kovács Adrián irányította gárdának is az egyik legjobbja volt. 15 mérkőzésen lépett pályára, melyeken 17.8 pontot 7.4 lepattanót és két gólpasszt tett a közösbe. Ezt követően kiújult a hátsérülése, s fájdalmai miatt végül a műtét mellett döntött, így kihagyni kényszerült a szezon hátralévő részét.

A klub a játékosnak ezúton is jó egészséget, és sok sikert kíván további pályafutásához. Köszönünk mindent Milos!