Neuwirth Bence százpontos teljesítményét gyakorlatilag már a teljes magyar sportsajtó megénekelte. A DEAC bedobója szerdán a Debrecen Televízió Hajrá! című műsorának vendége volt, ahol a produkció részletes kivesézése mellett elárulta, hogy a dietetikusok biztosan nem fogják megdicsérni a meccs előtti táplálkozásáért, de az is kiderült, hogy legnagyobb rajongója, a nagypapája hogyan számolta régebben a pontjait.

Mindenki a teljesítményedről beszél a magyar sportvilágban és még azon kívül is. Hogyan éled ezt meg, sikerült már egyáltalán felfogni, hogy mit vittél véghez?

-Álmomban sem gondoltam volna, hogy ez ekkora port kavar, még akkor sem, amikor már az öltözőben voltunk a meccs után. Viszont van bennem egy ellenérzés azzal kapcsolatban, hogy akármennyire is jó érzés, nagyon sokan gratuláltak, de e mögött az egész mögött ott van az a társaság is, az a baráti közeg, aki végig asszisztált ehhez a pályán, hogy ez létre jöjjön.

Nem mindennapi módon készültél a meccsre, mesélj erről egy kicsit.

-Kellően abszurd volt a helyzet, hiszen a meccsre Budapestről érkeztem haza, és egy óra tizenöt perccel a feldobás előtt még a Tokaj InterCity-n ültem, még szerencse, hogy csak egy pár percet késett, így oda tudtam érni a bemelegítésre. Mivel kevés volt az időm, így a büfékocsiban egy pároskolbászt mustárral elfogyasztottam, ami mindenképp kellett, hogy valami étel legyen a gyomromban. Nyilván ez nem a legszerencsésebb felkészülés, a dietetikusok nem feltétlenül tartják ideálisnak, de abban a pillanatban ezt jó ötletnek találtam, és szerencsére be is jött.

Egy diákolimpia mérkőzésen egyszer 56 pontot dobtál, most jócskán sikerült túldobni a karriercsúcsod. Mennyire volt ez előre eldöntött, hogy a társak téged fognak keresni a labdákkal, vagy ez inkább meccs közben alakult így?

-Az elején tényleg bement minden, akkor nem is gondolkodtam rajta, a negyed végén a szünetben tudatosult bennem, és akkor azt mondtam a srácoknak, hogy ha már ez így alakult, akkor hozzuk ki belőle a maximumot. A félidőben már 66 pontnál jártam, ekkor közösen kitűztük a célt, hogy legyen meg a száz pont, itt már éreztem, hogy ez akár meg is lehet.

Nélküled valószínűleg sosem derült volna ki, hogy az Oláh Gábor utcai Sportcsarnok eredményjelzője nem képes három számjegyű egyéni ponttermést mutatni. Milyen érzés volt a pályán, amikor elérted a száz pontot?

-Egy olyan élménnyel gazdagodtam abban a pillanatban, amit míg élek nem fogok elfelejteni. Ha egyedül lettem volna a csarnokban, akkor nem hiszem, hogy ez az egész bármit is jelentene számomra.

Ott volt a csarnokban a nagypapád is, akinek egészen sajátos technikája van arra, hogy számolja a pontjaidat.

-Igen, nekem kisgyerek óta a legnagyobb rajongóm a nagypapám, a kezdetektől támogat a karrieremben. Kiskoromban egész füzeteket írt tele azzal, hogy a strigulákat húzva számolta a pontokat és az egyéb statisztikai adatokat. Az egyik barátom, aki emlékezett erre, a meccs után úgy gratulált, hogy na most a nagyapád húzhatta a strigulákat a lelátón…

Wilt Chamberlain legendás teljesítményét sikerült reprodukálni. Sokan mondják, hogy neki annak idején nehezebb volt, hiszen csak kétpontosok voltak, amikből többet kellett szerezni, ehhez képest te 20 hárompontost is dobtál. Szerinted, hogy lehet nehezebb elérni a százat?

-Először is azt mindenképp kiemelném, hogy aközött, hogy elérsz száz pontot az NBA-ben és Magyar Egyetemi Bajnokságban, azért óriási különbség van. Nekem, aki főleg a hárompontosok specialistája, biztos, hogy ez így volt a könnyebb forgatókönyv.

Gyakorlatilag a teljes magyar sportsajtó megemlékezett a teljesítményedről. Melyek voltak a legmeglepőbb megkeresések?

-Talán a legmeglepőbb az volt, hogy egy olyan nagy sporttal foglalkozó médium, mint a Nemzeti Sport is foglalkozott velem. Én minden sportot szeretek, és rendszeresen látom az interneten a posztjaikat, egészen különleges volt az arcomat látni a Bajnokok Ligájával, a tenisszel és egyéb más népszerű sportokkal foglalkozó hírek között.

Voltak olyan vélemények, hogy ez egy előre lebeszélt dolog volt, pedig a bajnokság első és második helyezettje játszott egymással, így volt tétje is a meccsnek, ráadásul az ellenfélből olyan játékosok fogtak, akik magas szinten űzik a kosárlabdát.

-Nyilván szó sem volt róla, hogy lepaktáltunk volna az ellenféllel, még a csapaton belül sem volt ez egy lebeszélt dolog. A második félidőben már éreztem, hogy fáradok, és az ellenfelen is éreztem, hogy kicsit bosszankodva, egyre inkább próbál megakadályozni a pontszerzésben. Ez egy külön kihívást jelentett, amiben sokat segített, hogy egy összeszokott társaságunk van, ahol nagyon érezzük egymást, így ők olyan helyzeteket tudtak teremteni nekem, amivel sikerült ezt felülmúlnunk.

Sikeresen diplomát szereztél a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi karán az elmúlt héten. Idén háromszoros bajnokként lehetőséged van még egy címvédésre. Ez lesz az utolsó tánc?

Idén is célunk a bajnoki cím, szeretnénk kijutni az Európai Egyetemi Játékokra. Számomra nem hiszem, hogy ez lenne az „utolsó tánc”, hiszem beadtam a jelentkezésem a mester szakra, úgyhogy a jövőben is szeretnék a csapat részese lenni.

A teljes interú a Dehír YouTube csatornáján teljes egészében megtekinthető.