SZÁMOTTEVŐ VÁLTOZÁSOK A KOSÁRCSAPAT HÁZA TÁJÁN

Jelentős átalakulásról számolt be a DEAC játékosainak a hétfő reggeli edzés előtt Becsky István szakosztályvezető. Bejelentése elsősorban az edzői stáb összetételét érintette, de a játékoskerettel kapcsolatban is közölt fejleményeket.

Kovács Adrián munkáját a másodedző pozíciójában Justinas Spokas helyett Andjelko Mandics segíti a továbbiakban. A 43 éves szerb tréner egyáltalán nem ismeretlen a hazai kosárlabdabarátok számára, hiszen tavaly novemberig a Szedeák együttesét irányította.

Ugyancsak a kispadra érkezik Lekli József, aki játékosként több A-csoportos alakulatban is megfordult, edzőként pedig a Vasasnál, illetve Nyíregyházán dolgozott.

Berényi Sándor és Kádár Tamás maradnak a klubnál, de feladatkörük jelentősen csökken a felnőtt csapat életében. Előbbi innentől elsősorban akadémiai feladataira és az U16-os válogatottra koncentrál, utóbbi pedig a B-csoportban szereplő fiatalokat igyekszik legjobb tudása szerint felkészíteni.

Ami a játékoskeretet illeti, montenegrói húzóemberünk, Milos Boriszov gerincproblémái miatt minimum két hónapot kényszerül kihagyni, őt a legkedvezőbb forgatókönyv szerint is csak áprilisban láthatjuk a pályán. Pótlásáról egyelőre nem döntött a vezetőség.

Baranyi Kristóf