Újabb lépés a rájátszás felé

Hat pontos győzelmet aratott a DEAC kosárlabdacsapata a Tippmix Férfi NB I. A 25 fordulójában a Budapesti Honvéd otthonában. A pocsék második negyednek köszönhetően a félidőben még a fővárosiak jártak előrébb, de a fordulás után rendezték a sorokat Polyákék, a végjátékot pedig az utolsó tíz percben 15 pontot dobó Drenovac egymaga lerendezte.

Győzelmi kényszerben lépett pályára Andjelko Mandics együttese a Ludovika Arénában, hiszen az alapszakaszból hátralévő két fordulóban várhatóan két sikerre lesz szükségük a playoff kiharcolásához. Ennek ellenére rémálomszerűen kezdődött a találkozó a DEAC számára, Sherman két hárompontosa és Tanoh Dez betörése után másfél perc után már 8-0-t mutatott az eredményjelző. Mielőtt még komolyabb bajba került volna a DEAC, Tóth Ádám fújt ébresztőt, a center sorozatban 9 pontot szerezve a negyed derekára fordított. A folytatásban is a gyűrű alól igyekeztek érvényesülni a hajdúságiak, a csereként beálló Taylor is rombolt a palánkok alatt, vezérletével tovább nőtt a különbség (12-17). A játékrész hátralévő részében ugyan büntetőkkel tartotta a lépést a Honvéd, de Drenovac utolsó másodperces tempójának hála maradt az ötpontos differencia (17-23).

A második negyedre teljesen szétesett a DEAC játéka, a védelem átjáróház volt, a dobások pedig rendre kimaradtak, így a Honvéd egy 17-2-es futást produkálva faképnél hagyta Polyákékat. Hiába kért időt Mandics kétszer is, a rekordbajnok lendületben maradt, Sherman triplájával pedig kétszámjegyűre hízott a hazai fór (40-29). A nagyszünethez közeledve az addig halványabb Govens vette hátára csapatát, egy kettes után faulttal együtt értékesített egy közelit, majd futtából vert be egy hárompontost, így egy szempillantás alatt újra látótávolságon belül kerültek (42-39). A félidő utolsó percében viszont csak a piros-fehérek tudtak eredményesek lenni, büntetőiknek köszönhetően hatpontos vezetéssel mehettek az öltözőbe.

A fordulás után Polyák harcolt ki egy sportszerűtlen hibát, az értékesített egypontosok után pedig Mócsán talált be kintről a ráadás támadásból, Tóth centermunkája után pedig már ismét a DEAC járt előrébb (45-46). A vendégek érezhetően jóval nagyobb energiákat mozgósított védő oldalon, de a bátran kosárlabdázó hazaiak Crawley és Tanoh Dez révén megkezdték a pontgyártást, így sokáig fej-fej mellett haladtak a csapatok. A negyed hajrájában döntetlen állásnál Mócsán és Taylor jelentkezett egy duplával, Mijovics hármasára pedig Garamvölgyi válaszolt egy középtávolival, így az utolsó felvonást három pontos vendég vezetéssel várhatták a felek.

Tanultak az első félidei hibájukból a cívisvárosiak és az utolsó tíz percet is koncentráltan kezdték, Polyák és Garamvölgyi kosara után Baksa Szabolcs volt kénytelen időt kérni (60-67). Az egyperces szünettel sikerült is rendezni a sorokat, de amint közelebb kerültek volna, Drenovac egyszemélyes támadó-gépezetként funkcionálva mindig tudott válaszolni. A szerb kiscsatár három perccel a vége előtt ismét megvillant, egy szépen kijátszott támadás végén távolról is betalált, így tízre nőtt a különbség (69-79). Innen már nem volt visszaút a budapestiek számára, a Debreceni Egyetem 83-77 arányú győzelmet aratott, mellyel továbbra is megmaradt az esélyük a legjobb nyolc közé jutásra. Mivel a Kecskemét odahaza kikapott a Soprontól, így az utolsó fordulóban csak akkor lesz saját kezében a DEAC sorsa, ha szombaton a Körmend kikap a Falco vendégeként.

Budapesti Honvéd – DEAC 77-83 (17-23, 28-16, 15-24, 17-20)

Honvéd: Simon 6/3, Tanoh Dez 7, SHERMAN 19/12, CRAVLEY 13/12, Peringer 6 csere: MIJOVICS 16/6, Kopácsi 3/3, Demeter 7.

vezetőedző: Baksa Szabolcs

DEAC: GOVENS 13/6, Neuwirth, Mócsán 11/3, Garamvölgyi 6, TÓTH 16 csere: Polyák 4, Balázsi 2, DRENOVAC 19/3, TAYLOR 12, Scott.

vezetőedző: Andjelko Mandics

Andjelko Mandics: Az első félidőben érződött a csapaton a nyomás, nagyon sok hibát követtünk el védekezésben, főleg a második negyed elején. A térfélcserét követően sikerült fejben tisztázni a dolgokat, és ugyan voltak rossz vállalásaink, hátul stabilak tudtunk lenni, ennek volt köszönhető, hogy a kezünkbe tudtuk venni az irányítást, és szerencsére sikerült is behúzni a meccset. Az utolsó fordulóban ideális esetben egy győzelemmel hazai pályán harcolhatjuk ki a rájátszásba jutást, nagyon boldogak lennénk ha ez egy tetházas meccsen a saját szurkolóink előtt sikerülne.