Vállalja a felelősséget a sikertelen szereplésért Becsky István

Berényi Sándort követően ezúttal a DEAC kosárlabda-szakosztályának vezetője, Becsky István értékelte a klub 2021-22-es kiírás során elért eredményeit. A sikertelen szereplés okainak elemzése mellett a sportvezető az együttes jövőjére vonatkozó terveire is kitért, melynek kapcsán azt is elárulta, hogy a nyár folyamán egy meghatározó magyar játékos Debrecenbe igazolását is elképzelhetonek tartja.

A szezon kezdetén a dobogót tűzte ki célul a klubvezetés, ehhez képest a csalódást keltő 10. helyen végzett a csapat. Minek tudható be ez a gyengébb szereplés?

Először is szeretnék a vezetőség nevében elnézést kérni mind az egyetemtől, mind a várostól, de elsősorban a szurkolóinktól. Az az építkezési folyamat, ami az elmúlt években tapasztalható volt, sajnos ebben a szezonban megrekedt. Azzal, hogy a 2020-21-es kiírásban Magyar Kupa ezüstérmet szereztünk, míg a bajnokságban a negyedik helyet értük el, nagyon magasra tettük azt a bizonyos lécet. Ezeknek a sikereknek köszönhetően joggal gondolhattuk azt, hogy idén harcban lehetünk ismét a dobogóért mindkét fronton. Mint minden más csapatot, minket sem kerültek el a sérülések és betegségek, rengeteg balszerencsés végjátékunk volt, sok rossz döntést hoztunk, de tényleg nem szeretnék kifogásokat keresni. Nagyon nehéz az okokat megtalálni, hiszen ez nem tudható be csak egy vagy két tényezőknek, de én nem is szeretném most másban keresni a hibát, csak magamban, mint szakosztályvezetőben.

Három edző is megfordult a csapatnál, történt egy játékoscsere is, de a csapat kémiájával szemmel láthatóan végig voltak problémák. A kialakult helyzetért az edzőket, a játékosokat vagy a vezetőséget terheli a felelősség?

Több téves döntést is hoztam az idény során, ezeknek volt elsősorban betudható, hogy nem sikerült a végén kikecmeregnünk a gödörből. A felelősség természetesen teljes mértékben az enyém, bízom benne, hogy a következő szezonban tovább tudjuk majd folytatni azt az építkezést, ami az elmúlt évtizedben jellemző volt ránk. Azt gondolom, hogy a feljutást követő években jó irányba indultunk el, de ez a pofon most arra jó volt, hogy átértékeljük, hogy a jövőben hogyan is kellene menedzselnünk ezt a klubot.

A közvélemény többek között azzal a kritikával illette a klubvezetést, hogy nem csak a tavalyi eredmények, de a költségvetés függvényében is messze elmaradtak a várakozásoktól az együttes eredményei.

Biztos vagyok benne, hogy nem gazdálkodunk annyi pénzből, mint amennyit a közvélemény állít rólunk, ugyanakkor álszent sem szeretnék lenni, hiszen a debreceni kosárlabda biztos lábakon áll, és anélkül, hogy százszázalékosan belelátnék más klubok pénztárcájába, szerintem a bajnokság első felében vagyunk költségvetés terén. Olyan körülményeket igyekszünk teremteni Debrecenben, ami kevés helyen van meg, de nem gondolom, hogy reálisak azok a hozzám is eljutott pletykák, hogy akár a dobogón is lennénk ezen a téren. Azt fontos leszögeznünk, hogy az idei eredmények mindenképp csalódást keltőek, főleg az előző szezon után, teljesen át kell értékelnünk a játékoskiválasztásunkat a következő idényre.

Rengeteg a kérdés a csapat háza táján. Mi a következő lépés?

Jelenleg a következő szezonra tervezett költségvetés meghatározása zajlik, melyet szorosan követ a szakmai stáb felállítása. Tanulva az előző évből, türelmesnek és körültekintőnek kell lennünk, és ez majd a játékoskeret kialakítására is igaz lesz.

A zuhanyhíradóban már a szezon közben is többféle pletyka napvilágot látott a jövő évi vezetőedző kilétét illetően. Vannak-e már konkrét jelöltek a posztra, illetve várható-e változás a szakmai stáb összetételében?

Kategorikusan cáfolom, hogy bárkivel is megegyezés született volna a szezon során, olyannyira, hogy még jelenleg is keressük a csapat vezetőedzőjét. Szeretnénk minél gyorsabban megtalálni azt a szakembert, aki alkalmas erre a posztra, és beleillik az elképzeléseinkbe, ennek megfelelően már folynak a tárgyalások. Konkrétumokról még nem tudok beszámolni, de bízom benne, hogy néhány héten belül be tudjuk jelenteni a csapat új vezetőedzőjét. A szakmai stáb összetételéről még nem tudok nyilatkozni, hiszen annak a híve vagyok, hogy a vezetőedző rakja össze azt a stábot, akivel együtt szeretne dolgozni.

Milyen alapelvek szerint tervezik kialakítani a jövő évi keretet?

Először a szakmai stábot kell megtalálni, utána beszélhetünk csak konkrétumokról a keret kialakítását illetően, hiszen a leendő vezetőedző tudja, hogy milyen stílusú csapatot szeretne építeni, és ehhez milyen típusú játékosokra van szüksége. Szeretnénk minél több, az akadémiánkról kikerülő tehetségnek lehetőséget biztosítani, azt gondolom, hogy ebben már az idei szezonban is sikerült előre lépni, az idény utolsó felében többen is bizonyították, hogy lehet velük számolni a felnőttcsapatnál. Egy biztos, hogy olyan játékosokat szeretnénk majd igazolni, akik minden téren példaképei lehetnek a fiataloknak.

Sokan meghatározó magyar játékosok érkezését is várják, lehet-e ennek realitása?

Természetesen szeretnénk, ha a meglévő magyar játékosaink mellé sikerülne meghatározó hazai játékost igazolnunk akár annak árán is, hogy jövőre akár kevesebb légióssal vágunk neki a szezonnak. Nyilván nem újdonság, hogy elég szűkös a piac, de van realitása a dolognak, úgyhogy bízom benne, hogy sikerül ezen a téren előre lépnünk.