Változik a program, Pakson és Pécsett lép pályára a DEAC

A tegnapi napon a Hübner Nyíregyháza BS közleményben tájékoztatta szurkolóit, hogy a Sitku Ernő emléktorna koronavírus fertőzés miatt később kerül megrendezésre. A DEAC kosárlabdacsapata eredetileg csütörtökön az Atomerőmű SE-vel, pénteken pedig vagy a házigazdákkal, vagy a szintén másodosztályú Budapesti Honvéddal játszott volna.
A szakmai stáb a hírekre reagálva azonnal felvette a kapcsolatot a paksiakkal, akikkel sikerült megállapodni a tervezett mérkőzés megtartásáról, a találkozó csütörtökön 18 órától Pakson lesz. Pénteken sem marad játék nélkül a Debreceni Egyetem gárdája, hiszen Bognár Kristófék a PVSK-VEOLIA vendégei lesznek.
-Egy csapat nem maradhat mérkőzések nélkül a felkészülés ezen szakaszában, nem engedhettük meg magunknak, hogy két újabb találkozó elmaradjon. Összességében jól haladunk, ott tartunk ahol kell, de hangsúlyozom, hogy most elengedhetetlenek az edzőmeccsek. Amint kiderült, hogy nem tudunk részt venni a nyíregyházi tornán, egyből felvettük a kapcsolatot a Pakssal, akikkel hamar meg tudtunk egyezni a részletekről. Ha már elutazunk az ország másik felére, akkor szeretnénk két minőségi mérkőzést játszani, így került képbe a Pécs, akik szintén szívesen fogadtak bennünket. -értékelte a menetrend változását Kovács Adrián vezetőedző.