VISSZAVÁGTUNK A PAKSNAK!

Ismét egylabdás meccset játszott egymással a DEAC és az Atomerőmű SE gárdája a férfi kosárlabda NB1 18. fordulójának rangadóján. A végjátékban ezúttal a debreceniek koncentráltak jobban, így a Kovács-csapat győzelmével zárult a végletekig kiélezett csata.

Első idegenbeli mérkőzésére készült a DEAC férfi kosárlabdacsapatának megújult edzői stábja. Kovács Adrián újdonsült segítőit rögtön a mélyvízbe vetette a bajnoki sorsolás, hiszen a tabella harmadik helyén álló Atomerőmű SE otthonába kellett utazniuk. A két csapat őszi találkozóján a tolnaiak örülhettek, akkor Lóránték egy ponttal bizonyultak jobbnak. A debreceni kezdőötösben két helyen is történt változás a Szolnok elleni találkozóhoz képest, Harrison és Somogyi helyére a két kapitány, Polyák és Manigat került be.

Első támadása alkalmával mindkét csapat lepörgette a huszonnégy másodperces támadóidőt, ezzel tisztelegve a múlt vasárnap tragikus körülmények között elhunyt kosárlabdalegenda Kobe Bryant, és lánya, Gianna emléke előtt.

A hazaiak kezdtek élesebben, Putney látványos zsákolásai megalapozták a hangulatot, el is lépett az ASE. (7-2) Debreceni oldalon Manigat és Polyák indították be a pontgyártást egy-egy triplával, sőt, Drenovac is bedobott egyet a sarokból, így egy gyors, 11-2-es futással már a DEAC vezetett. (9-13) Dzunics Braniszlav tanítványainak volt válaszuk a hajdúsági rohamokra, Evans kosarai révén előbb kiegyenlítettek, majd Faust hárompontosával ismét magukhoz ragadták az előnyt. (16-13) A negyed végére szétesett a debreceni védekezés, a megtáltosodó paksiak pedig ezt remekül használták ki, hét pontos különbséggel zárult az első tíz perc. (22-15)

A rövid pihenőt követően Tóth Ádám próbálta hátára venni csapatát, de erőfeszítései a védelem hanyatlása miatt hiábavalónak bizonyultak. Jackson kettesével először a mérkőzésen kétszámjegyűre hízott a differencia, Kovács Adriánnak pedig időt kellett kérnie. (29-19) A játékmegszakítás után belassult a tempó, állandósulni látszott a közte tíz. A félidő utolsó perceiben Somogyi megmozdulásai adtak okot a bizakodásra, de még mindig a hazaiak domináltak, ami pontokban is megmutatkozott. (42-35)

Szerencsére a nagyszünet nem vetette vissza fiatal irányítónk lendületét, aki először behintett egy hármast, majd kiszolgálta a belépő Tóth Ádámot, ezzel egy pontra csökkentve a debreceni hátrányt.
Hátul is érezhetően felkeményedett a DEAC, a támadó térfélen pedig Bognár Kristóf teljesítménye hozta meg az áttörést. 52-50-nél hosszú idő után ismét vendég vezetést mutatott az eredményjelző. Az atomvárosiakat Evans és Faust húzták ki a gödörből, de ekkor érkezett Stefan Moody, kinek két hármasával a hajdúságiak várhatták kedvezőbb helyzetből az utolsó felvonást.

A záró etap is DEAC-kosárral kezdődött, Manigat fejezett be egy leindítást. A végjátékhoz közelítve a játék némileg kapkodóvá vált, sima ziccerek maradtak ki mindkét palánknál. A cívisvárosiakat Drevovac közeli pöccintése lendítette át a holtponton, erre paksi részről Kovács Ákos saroktriplával felelt. Két perccel a lefújás előtt eldőlni látszott a rangadó, miután Harrison védőjével a nyakán süllyesztett el egy óriási hárompontost a piros-kékek gyűrűjében. (66-73) Az utolsó szalmaszálba kapaszkodtak bele a hazaiak, amikor Jackson kettese után Lóránt Péter is betalált kintről. (72-73) Jött az ilyenkor szokásos büntetőpárbaj, de sem Moody, sem Evans keze nem remegett meg. Másodpercekkel a végső dudaszó előtt egy eladott labda után kapott még egy esélyt az ASE, de Coleman közvetlen közelről elhibázta a meccs legfontosabb dobását.

 

Atomerőmű SE – DEAC 74-75 (22-15, 20-20, 15-23, 17-17)

Paks: EVANS 16/3, Faust 9/3, Coleman 8/3, LÓRÁNT 10/3, Putney 8/3.
Csere: Kovács Á. 9/3, Kis, Velkey, JACKSON 14.
Edző: Dzunics Braniszlav

DEAC: MOODY 10/6, Polyák 7/3, Manigat 8/3, Drenovac 8/6, TÓTH Á. 14.
Csere: Somogyi 7/3, Harrison 9/3, BOGNÁR 12/3, Omenaka.
Edző: Kovács Adrián

Kovács Adrián: Gratulálok a csapatomnak. A mérkőzés jelentős részében sikerült véghezvinnünk a begyakoroltakat. Az első negyedben hiányzott az agresszivitás és a nyomás, ami a második negyed végére meglett. A fordulás után rá tudtuk erőltetni az akaratukat a Paksra, és felállt védelem elleni játékra tudtuk kényszeríteni őket. Dicséret illeti a játékosokat, mert a szolnoki mérkőzés után újra képesek voltak csapatként működni a pálya mindkét oldalán. Fontos találkozó következik, a Pécs szeretnénk folytatni a jó szériánkat.

E. Ádám