Balogh Pál: A szív diadala volt

A Debreceni Egyetem futballistái megszakították a Nyíregyháza veretlenségi sorozatát. A DEAC 1-0-ra győzte le a Szparit, ezzel együttesünk megszerezte az első pontjait a 2020/2021-es szezonban.

A nyeretlen DEAC a veretlen Szparit fogadta a Nagyerdei Stadionban vasárnap délután. Sokáig úgy tűnt, hogy a két gárda nem bír egymással, ám a meccs hajrájában Nagy Krisztián gólra váltotta Sándor Tamás passzát, így csapatunk 1-0-ra diadalmaskodott. Az eredménynek köszönhetően alakulatunk jelenleg a 17. helyet foglalja el a táblázaton. Balogh Pál szerint a meccs elején kicsit akadozott a játékunk, de a második játékrészben már a mi akaratunk érvényesült.

“Nehezen indult a találkozó, eléggé átadtuk a területet a vendégeknek, akik sok pontrúgást is elvégezhettek, ami magában hordozta a gólt. A hatvanadik perctől átvettük a játék irányítását, több támadást tudtunk vezetni, egy szép akció végén pedig megszereztük a győztes gólt. Úgy gondolom, ez a szív diadala volt. Nagyot küzdöttek a srácok, az egész csapatot szeretném kiemelni. A legfontosabb feladatunk az volt a találkozó előtt, hogy mentálisan felkészítsük az együttest, ugyanis négy vereség után nem könnyű felállni egy újoncnak. Bízom benne, hogy szeptembertől vissza tudunk térni a Dóczy utcai stadionba, ami igazi katlan lehetne” – nyilatkozta a vezetőedzőnk.

A nyerőembernek bizonyuló Nagy Krisztián (a 85. percben vette be a vendégek kapuját) szintén a csapategységet emelte ki.

“Ebből a sikerből mindenki kivette a részét. Már az előző meccseken akadtak biztató momentumok, a támadások során egyre többet mutattunk, szerencsére végre kijött a lépés. Nyilvánvaló volt, hogy nekünk ezen a meccsen nyernünk kell, különben még nagyobb lett volna a lemaradásunk. Lélektani szempontból is fontosnak tartom ezt a győzelmet. A következő két meccsünkön minimum pontot, de inkább pontokat akarunk gyűjteni” – hangsúlyozta a középpályás.

A DEAC-ra ezen a héten két bajnoki vár: szerdán Szolnokon vendégeskedik a csapat, vasárnap pedig a Győr érkezik a Nagyerdei Stadionba.

Fotók: Derencsényi István