A BAJNOKI CÍMET VÁLASZTANÁ

A Debreceni Egyetem labdarúgói parádésan szerepelnek az NB III Keleti csoportjában. Együttesünk a képzeletbeli dobogó második fokáról várhatja a tavaszi folytatást. A DEAC egyik húzóembere Bárány Donát, aki 19 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját. Érdekesség, hogy ettől a mennyiségtől az Eger, a Tállya, a DVTK II. és a Hatvan is kevesebb gólt szerzett. 19 éves futballistánk az őszi meccsek mellett többek között Kondás Elemér búcsújáról is beszélt.

A második helyen állunk a táblázaton. Ilyen produkcióra számítottál?

Bárány Donát: A szezon előtt is tudtuk, hogy jó csapatunk van, de kicsit meglepett az eddigi szereplésünk. A táblázaton elfoglalt pozíciónk is mutatja, hogy kijött a lépés. Az első hely sincs messze, örülnék, ha sikerülne kivívnunk a feljutást. A bajnoki cím egyébként még nem igazán téma az öltözőben. Sok szép sikert arattunk az elmúlt hetekben, talán a Füzesgyarmat legyőzését emelném ki, hiszen a diadalnak köszönhetően nem szakadtunk le az éllovasról.

Tizenkilenc góllal vetted ki a részed a menetelésből. Elégedett vagy a saját teljesítményeddel?

Bárány Donát: Ha valaki a szezon előtt ezt ajánlotta volna nekem, gondolkodás nélkül elfogadom. Nem hittem, hogy ennyi találatot szerzek a téli szünet előtt. Remek döntést hoztam, amikor a DEAC-hoz igazoltam, ugyanis sokat fejlődtem. Emellett barátokkal is gazdagodtam, ami ugyancsak fontos szempont. Nincs igazán kedvenc gólom, de annak örültem, hogy a Putnok elleni nyitómeccsen kétszer is beköszöntem, hiszen ebből sok önbizalmat meríthettem.

Jó esélyed van a gólkirályi címre. Ez mennyire motivál?

Bárány Donát: Nem igazán foglalkoztat a gondolat. Amennyiben választhatnék a gólkirályi cím és a bajnoki elsőség között, egyértelmű, hogy az utóbbira tenném a voksomat.

A napokban derült ki, hogy Kondás Elemér távozik a gárdától.

Bárány Donát: Nem örültem a hírnek, és ez elmondható a csapattársaimról is, mindenki kedvelte őt. Szerettünk Eli bával dolgozni, én is rengeteg hasznos dolgot tanultam tőle. Nagy kérdés, hogy kivel vágunk neki a tavaszi idénynek.

A téli pihenő alatt mi lesz a programod?

Bárány Donát: A Debreceni Egyetemen tanulok gazdálkodási és menedzsment szakon, így sok zh és vizsga vár rám. Nehéz a futballt és a tanulást összeegyeztetni, de igyekszem. Szerencsére a tanáraim segítőkészek. Igyekszem a családommal és a barátnőmmel sok időt eltölteni. Elképzelhető, hogy a Real Team Kupán is fogok szerepelni, ám ez még nem biztos.