A békéscsabaiak ellen nyerni kell

A sereghajtó lila-fehérekkel játszik a DEAC vasárnap hazai pályán.

Még két forduló van hátra a labdarúgó NB III Keleti csoportjának őszi küzdelmeiből. A DEAC mindkét mérkőzését hazai pályán vívja meg, előbb vasárnap 13 órától a Békéscsaba második csapata lesz a vendég, majd rá egy hétre a Füzesgyarmat látogat a cívisvárosba.

A Békéscsaba 1912 Előre II. nem büszkélkedhet túl veretes eredménysorral ebben a szezonban. Az utolsó, 20. helyen álló együttes mindössze kilenc pontot szorgoskodott össze eddig. A lilák csupán két gárdát, a Hatvant és a DVSC II.-t tudtak két vállra fektetni, ezen kívül játszottak még három döntetlent és 13 alkalommal alul maradtak. Legutóbbi sikerüket két hónapja, szeptember 28-án érték el, azaz régen volt valódi sikerélményben részük. Igaz, a legutóbbi három meccsükön csak egyszer szenvedtek vereséget.

A DEAC októberben jutott kisebb mélypontra, aztán két győzelemmel, a Pénzügyőr és a Tiszaújváros ellen ezt feledtetni tudták a fekete-fehérek. Ezt követte egy hazai döntetlen a Kisvárda II. ellen, ahol 0-2-es hátrányból álltak fel Bényeiék. A legutóbbi körben azonban gyenge játékkal 3-1-re kikapott a Hatvan otthonában Sándor Tamás alakulata. A vezetőedző rendkívül csalódottan nyilatkozott a lefújás után, és ahhoz, hogy a játékosok kiengeszteljék trénerüket és a szurkolóikat, vasárnap 13 órától mindenképpen nyerniük kell a csabaiak ellen. Biztos, hogy nem lesz könnyű feltörni az ellenfél várhatóan zárt védekezését, ám ha az ötödik helyen álló egyetemi csapat közelebb akar férkőzni a dobogóhoz, három pontra lesz szüksége a Dóczy utcai sportcampuson.

NB III Keleti csoport, 19. forduló
DEAC-Békéscsaba 1912 Előre
2022. 11. 27. (vasárnap) 13:00, Debrecen, Dóczy utcai sportcampus