A kapusunk is termelte a gólokat

A Debreceni Egyetem alakulata magabiztos győzelmet aratott.

A DEAC női futballistái a sereghajtó Cigánd otthonában vizitáltak vasárnap délután. Többen is hiányoztak a gárdánkból, emiatt szűkösebb kerettel állhattunk ki, ettől függetlenül a győzelem lebegett a szemünk előtt. Krascsenics Csilla vezetőedző a futsalcsapattal bajnoki elődöntőt vívott tegnap, így Kengye Vivien pótolta őt.

Érdekesség, hogy Szabó Nikolett ezúttal mezőnyjátékosként tehette le a névjegyét. Kapusunk nem jött zavarba centerként sem, ezt jelzi, hogy öt gólt szerzett. Másik cerberusunk, Oláh Orsolya is beköszönt, a 30. percben egy tizenegyest értékesített, ezzel hatgólosra duzzadt a fórunk. A szünetig még hatszor vettük be a vetélytársunk kapuját, vagyis 0-12 szerepelt az eredményjelzőn a pihenő alatt.

A térfélcserét követően sem lassítottunk, végül 22-0-ra diadalmaskodtunk. A hazaiak erejét felemésztette a védekezés, helyzetet nem sikerült kidolgozniuk.

Nem becsültük le a cigándiakat, ettől függetlenül csak a győzelem volt elfogadható tőlünk. Örülök, hogy a lányok az elejétől a végéig odatették magukat. Sajnos a helyzetkihasználásunkkal most sem lehettünk elégedettek, nagyobb összpontosítással még több gólt lőhettünk volna. Külön ki kell emelnem Szabó Niki parádés teljesítményét. Jól éreztem magam a kispadon, a lányok maximálisan betartották az utasításaimat – összegzett Kengye Vivien.

Együttesünkre ezen a héten jóval nehezebb meccs vár, hiszen az éllovas Kész-St. Mihály FC érkezik a DEAC Sportcampusra.

NB II Keleti csoport 27. forduló
Cigánd SE-DVSC-DEAC 0-22 (0-12)
Cigánd, Vasút utcai sporttelep. Vezette: Molnár Kira.
gólszerzők: Szabó N. (1., 6., 56., 64., 68.), Kota (16., 26.), Pintye (25., 54., 84.), Oláh O. (30. – 11-esből), Hardon (33., 36., 41., 52. – az elsőt 11-esből), Jakus (34.), Komlós (42., 62.), Pap A. (45.), Kajári (66., 85.), Kiss B. (83. – 11-esből)
A DEAC összeállítása: Oláh O. – Kiss B., Fodó, Pap A., Kajári – Kota, Hardon, Pintye – Jakus, Komlós, Szabó N. (Molnár A., 72.) Megbízott edző: Kengye Vivien.