A LISTAVEZETŐ OTTHONÁBAN JAVÍTHATUNK

A Debreceni Egyetem futballistái a Cegléddel mérik össze az erejüket a kilencedik fordulóban. Vetélytársunk eddig parádés teljesítményt nyújt az NB III. Keleti csoportjában. Schőn László alakulata hatszor diadalmaskodott, csupán a Gyöngyös és az Ózd tudott pontot lopni a ceglédiektől.

Labdarúgóinknak “kemény diót” kellene feltörniük, hiszen a listavezető Cegléd otthonában vizitálnak vasárnap 14.30-tól. Az előző idényben még másodosztályban szereplő Pest megyei alakulat eddig veretlen az NB III. Keleti csoportjában. Ezzel szemben a DEAC a legutóbbi két bajnokiját elvesztette. Kertész Tamás szerint két dolog lesz meghatározó a listavezető ellen.

“Ha szervezetten futballozunk, valamint a helyzeteinket jó százalékban értékesíthetjük, lehet esélyünk a győzelemre. Fontos lenne a három pont megszerzése, hiszen így nem szakadnánk le. A Ceglédben jó elegyet alkotnak a fiatal és a rutinos játékosok. Szervezett együttessel mérkőzünk meg, nehéz dolgunk lesz” – mutatott rá Kertész.

A szakmai stáb a Cegléd ellen már bevetheti Sigér Ákost, akit a reamatőrizációs szabály miatt kellett “jegelni” az elmúlt hetekben. Szintén örömteli hír, hogy Spitzmüller István újra edzésbe állt. Luis Ramosnak akadnak gondjai, de valószínűleg rutinos középpályásunk tudja vállalni majd a játékot.

A DEAC kisebb gödörbe került, mivel a Tiszaújváros és a Jászberény is két vállra fektette. Egyik vereség sem a “vállalhatatlan” kategóriába tartozik, ugyanis az újvárosiak és a jászberényiek egyaránt a táblázat élmezőnyében foglalnak helyet.

“Tiszaújvárosban már az első félidőben eldönthettük volna a meccset, amennyiben a lehetőségeinket gólra váltjuk. A Jászberény ellen többször is helyezkedési hibát követtünk el, emellett nem támadtuk meg a labdás játékost. Az elmúlt két találkozó eredménye nem vetette vissza a csapatot. Az edzéseken nincs gond a hozzáállással, mindenki becsülettel teszi a dolgát. Szeretnénk a bajnokság végén minél előrébb végezni. Sok összecsapás van még hátra, vagyis van lehetőségünk a javításra”- mutatott rá a 27 esztendős futballista.

A megye I.-ben a DEAC II. és a DASE is “házon kívül” szerepel. Katona László tanítványai a Kabával vívnak rangadót, míg a DASE a listavezető Hajdúszoboszló otthonában igyekszik borítani a papírformát. Előbbi összecsapás szombaton 14:00, utóbbi 17:30-kor kezdődik.

NB III. Keleti csoport – 9. forduló
Ceglédi VSE-DEAC
2019. 10. 06. (vasárnap) 14:30, Zsengellér Gyula Sporttelep

Megye I. – 9. forduló
Kabai Meteorit SE-DEAC II.
2019. 10. 05. (szombat) 14:00, Kabai Sportpálya

Magyar Mélyépítő HSE-DASE
2019. 10. 05. (szombat) 17:30, Hajdúszoboszlói Sportpálya