A Sporting utánpótlását is megjárt középpályást igazoltunk

Gaczella Robert Michael kalandos utat járt be az előző évek alatt.

Újabb játékossal bővült a DEAC labdarúgócsapatának kerete: vezetőségünk Gaczella Robert Michaellel kötött megállapodást. A 20 esztendős középpályás élete bővelkedett a fordulatokban. Szülei erdélyi magyarok, ám ő már Kanadában született, ott is kezdett el futballozni. Később megfordult Portugáliában, legutóbbi csapata pedig a DVSC volt. A játékos egy ideje már a DEAC-cal készül, az edzőmérkőzéseken is lehetőséget kapott, a napokban pedig három évre szóló szerződést írt alá.

“Jól érzem magam a DEAC-ban, a csapattársak kedvesen fogadtak. Minden adott a jó felkészüléshez, most az a legfontosabb feladatom, hogy erőnlétileg tökéletes állapotba kerüljek. Kanadában egy akadémián pallérozódtam, ahol sokat fejlődtem. Később a Sporting utánpótlás-együttesénél is megfordultam, meghatározó volt ez a korszak a karrieremben, rengeteg élménnyel gazdagodtam” – nyilatkozta a fiatal játékos, aki magyarul, románul, angolul és spanyolul is beszél.

Gaczella védekező középpályásként járulhat hozzá együttesünk jó szerepléséhez.

Abban bízom, hogy bőven kapok bizonyítási lehetőséget a szakmai stábtól. Szeretem, ha nálam van a labda, és én indíthatom el a támadásokat. Bizakodó vagyok az új szezont illetően, szerintem az élmezőnyben végzünk majd” – mutatott rá a labdarúgó, aki a tervek szerint a Debreceni Egyetemen folytathatja a tanulmányait.