Angliában pallérozódott kapussal erősített a DEAC

Deczki Máté a Stoke City utánpótlás-csapataiban jelentős rutint szerzett. A következő szezonban a Debreceni Egyetem gárdáját erősíti.

Fiatal kapust igazolt a DEAC. A 21 éves Deczki Máté a DVSC-ben nevelkedett, és mindössze 16 éves volt, amikor egy felkészülési mérkőzésen bemutatkozott a felnőttcsapatban, emellett az utánpótlás-válogatottba is többször meghívták. Tehetségére felfigyelt az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Stoke City, és 2016 nyarán le is igazolta a játékost. Új klubjában eleinte az U18-as csapatban kapott lehetőséget, és hamar letette névjegyét, ugyanis „az év védése a 2017–2018-as idényben” elismerésben részesült a korosztályos Premier League-ben, amikor a Derby County elleni bajnokin előbb Fuseine Rashid fejesét hárította reflexmozdulattal, majd az ismétlésnél is a helyén volt.

Deczki Máté három év után úgy döntött, hogy hazatér. Először az NB II újoncához, az Ajkához igazolt, majd kölcsönbe került a harmadosztályú Veszprém csapatához, ahol az elmúlt két szezont töltötte. Idén nyáron visszatért szülővárosába és a DVSC-vel kezdte a felkészülést. A Loki a napokban leigazolta, így a tehetséges kapus kölcsönbe érkezik a DEAC-hoz.

– Mindössze tizenhat éves voltál, amikor Angliába igazoltál. Megérte?

– Sokan kérdezték, megbántam-e, hogy annak idején otthagytam a Debreceni Labdarúgó Akadémiát és külföldre igazoltam, de őszintén válaszolva a kérdésre: egyáltalán nem. Nagyon hasznosnak tartom a kint töltött időszakot, sokat tudtam fejlődni technikailag és mentálisan egyaránt. Kint nagy hangsúlyt fektetnek a mentális felkészítésre, hogy az edzésen és a mérkőzéseken minden játékos ott legyen fejben. Elég fiatalon sikerült belekóstolnom a profi világba, és igyekeztem ennek megfelően élni mindennapjaimat. Úgy érzem, ebből sokat tudok majd profitálni.

– Ennek ellenére a légiós életet három év után magad mögött hagytad, és hazatértél.

– Az utolsó angliai idényemben az U23-as együttesben védtem, és marasztaltak ugyan, de tizenkilenc évesen már arra vágytam, hogy felnőttcsapatban bizonyíthassak, kint pedig erre még nem nagyon volt lehetőség. Ezért hazajöttem, és az NB II-be akkor feljutott Ajka leigazolt. Sajnos nem jöttek be itt a számításaim, hamar búcsút intettem a klubnak, és a harmadosztályú Veszprémben folytattam, ott töltöttem az elmúlt két szezont. Hálával tartozom nekik, mert megadták a bizalmat, felkészítettek a felnőttfocira, ennek köszönhetően sikerült rengeteg tapasztalatot szereznem.

– Idén nyáron viszont már a nevelőegyesületed első csapatában bukkant fel a neved…

– Jött egy lehetőség, miszerint a DVSC-nél részt vehetek egy hétig próbajátékon, ami jól sikerült, így a klub leigazolt. A több játéklehetőség érdekében kölcsönadtak a DEAC-nak, de nem bánom, mert szeretnék rendszeresen védeni, ami jó alkalom, hogy további rutint szerezzek. Arra törekszem, hogy segítsem a csapatot a célok elérésében. Szerintem reális esélyünk van a visszajutásra, de ezért együtt kell tenni, mert csak akkor sikerülhet, ha minden játékos ugyanúgy gondolkodik és tesz annak érdekében, hogy a csapat a lehető legjobban szerepeljen.

Pöszmet Tibor szakosztályvezető és Deczki Máté

– Angliában a Premier League különböző korosztályaiban védtél, ám itthon a harmadik szezonodat kezded az NB III-ban. A tűz azért még ég benned?

– Bár hazajöttem, de egyáltalán nem adtam fel a reményeimet és a céljaim, ezek ugyanúgy előttem vannak minden egyes nap. Fiatal vagyok még, nem késtem el semmivel és semmiről. Remélem, a DEAC-ban minél több meccsen kapok lehetőséget, ennek érdekében nekem is sokat kell dolgoznom. Remek szakmai stáb irányításával dolgozunk, a kapusedzőnk, Tóth Ferenc is nagyon precíz, sokat lehet tőle tanulni, tehát minden adott a profi munkához és a további fejlődéshez, ami csak előre visz engem is.

NyD