Az idei utolsó erőpróba következik

A megye egyes bajnokság idei utolsó fordulójában a kis DEAC sárrétibe látogat, a DASE pedig a Nyíradonyt fogadja.

A listavezető elleni bravúrgyőzelmet követően a városi derbin is begyűjtötte a pontokat Katona László együttese, ennek köszönhetően a középmezőnyből, pontosabban a 9. helyről várhatják a következő, utolsó őszi fordulót. Erre szombaton, nem sokkal ebéd után kerül sor, mégpedig Sárrétiben. A hétvégi vendéglátók az alsóházban helyezkednek el, csak jobb gólkülönbségüknek köszönhetik, hogy nem a kieső zónában vannak. Előző héten közel álltak a meglepetéshez, alaposan megnehezítették az éllovas Nyíradony dolgát. Mindent egybevetve, csapatunk a párharc esélyese, ha sikerül elhozni idegenből mindhárom egységet, stabilizálhatjuk helyünket a középmezőnyben.

Értékes pontokat hullajtott Kovács Miklós alakulata az előző fordulóban, Püspökladányból csak egy egységet tudtak elhozni legényei. Ennek ellenére csapatunk ott van a dobogó közelében. Szombaton idei utolsó fellépésükre készülnek fiaink, mely egyben az egyik legnehezebbnek is ígérkezik, ugyanis az éllovas ellen lépnek pályára. De épp a kis DEAC bizonyította be, szervezett játékkal, fegyelmezett védekezéssel el lehet kapni a Nyíradonyt, véghez vihető a bravúr.

Megyei I. osztály felnőtt 15. forduló

Sárréti DSK – DEAC-II

11.26. 13:00      Sárrétudvari Sportpálya

DASE – Nyíradony

11.26. 13:00      Böszörményi úti Campus