Bosszantó vereséget szenvedtünk

A Debreceni Egyetem futballcsapata a Kazincbarcikát fogadta az NB II kilencedik fordulójában. A meccset egyetlen gól döntötte el, ezt Oltean szerezte szabadrúgásból.

Egyik csapatnak sem sikerült jól az előző játéknap: a DEAC Gyirmóton szenvedett 3-0-s vereséget, míg a Kazincbarcika a Győrtől kapott ki öt találattal hazai pályán. A védelmünk tengelyében ezúttal Belényesi Csaba mellett Nagy Zoltán kapott lehetőséget, emellett a sérüléséből visszatérő Székely is visszatért a kezdőbe.

A meccs első perceiben tapogatózó játékot láthatott a publikum, de a folytatásban egyre aktívabbá váltunk. Damásdi egy távoli lövéssel vétette észre magát, nem járt messze a gólszerzéstől, de Horváth Lászlót kisegítette a kapufa. Kicsit később egy szögletet követően Belényesi veszélyeztetett, a fejese néhány centivel ment mellé. Spitzmüller a 29. percben adott be a jobb oldalról, ezúttal is mázlija volt a Barcikának, hiszen a labda a lécen csattant. A 35. minutumban a vendégek ígéretes helyről végezhettek el szabadrúgást, Oltean gólra is váltotta a lehetőséget. A borsodiak gyakorlatilag az első komolyabb lehetőségükből megszerezték a vezetést.

A szünet után többet birtokoltuk a játékszert, de hiányzott az átütőerő a támadásainkból. Balogh Pál vezetőedző cserékkel próbálta felrázni a csapatot, Rezes, Bíró és Burai is beállt. A végjátékban Nagy Krisztián jobb alsóba tartó bombájánál óriási bravúrt mutatott be Horváth, így maradt a 0-1.

Összességében bosszantó vereséget szenvedtünk, hiszen az első játékrészben több ígéretes lehetőségünk akadt, de ezekkel nem tudtunk élni. Csapatunk kilenc forduló után hat ponttal rendelkezik a bajnokságban. A DEAC-ra szombaton a Balatonfüred elleni mérkőzés vár a Magyar Kupában.

FOTÓK A MÉRKŐZÉSRŐL

DEAC–Kazincbarcika 0–1 (0–1)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 500 néző. Játékvezető: Pillók Ádám.
DEAC: Acsádi – Sándor T., Belényesi, Nagy Z., Orosz M. (Burai 85.)– Damásdi (Rezes 69.), Spitzmüller, Takács P., Nagy K., Székely D. (Bíró P. 75.) – Urbin. Vezetőedző: Balogh Pál
Kazincbarcika: Horváth L. – Majzik, Fótyik, Dávid Z., Mikló – Farkas A., Oltean, Tóth B., Tóth L. (Bereczki D. 85.) – Toma Kelemen M. (Oldal 65.). Vezetőedző: Vitelki Zoltán
Gólszerző: Oltean (35.)
Sárga lap: Székely (58.), Nagy K. (64.), ill. Farkas A. (10.), Toma (47.), Kelemen (53.), Székely (58.), Nagy K. (64.), Mikló (94.)

Fotó: Kovács Anikó