Bravúros győzelem

A Debreceni Egyetem csapata nagyon értékes három pontot szerzett a Szolnok ellen a DEAC Sportcampusban.

A szolnokiak parádés formában érkeztek Debrecenbe, hiszen október 25-e óta nem szenvedtek vereséget az NB II-ben. Szerencsére ebbe a kiváló szériába belerondított Sándor Tamás legénysége vasárnap délután.

A kapunkat ezúttal Tóth Dániel őrizte, elöl pedig Sidibe mellett Sármány Kristóf próbált rohamozni. Egy szöglet után bizonytalankodott Molnár-Farkas, de Kundrák kísérleténél javított. Sármány lépett ki ígéretes helyzetben, de beérték, így nem tudta tesztelni az ellenfél hálóőrét. A 44. percben Sándor Tamás szögletét követően Papp Ferenc fejelt fölé.

A második játékrészben Sármány még mindig aktívan futballozott, ígéretes elfutásokkal vétette észre magát. Sándor Tamás végezhetett el kecsegtető helyzetből szabadrúgást, de Molnár-Farkas állta a sarat. A 70. percben aztán Kundrák kb. 22 méterről leadott óriási bombája a bal felsőben kötött ki, ezzel megszereztük a vezetést. Nem sokat kellett várni a második találatunkra, hiszen a 75. minutumban egy szöglet után Székely fejese pihent meg a vendégek kapujában. A hátralévő időben magabiztosan őriztük a fórunkat, így ebben az évben először hagyhattuk el győztesen a játékteret.

Spitzmüllerék a következő héten a Győr otthonában fognak vizitálni.

DEBRECENI EAC–SZOLNOKI MÁV FC 2–0 (0–0)
Debrecen, Dóczy József Utcai Egyetemi Sporttelep, zárt kapuk mögött. Játékvezető: Nagy Róbert.
DEAC: Tóth D. – Bényei B., Papp F. Orosz M. – Székely D. (Rezes, 90.), Sándor T., Spitzmüller, Kundrák – Bereczki (Nagy K.,78.) – Sármány (Sárosi, 82.), Sidibe. Vezetőedző: Sándor Tamás
Szolnok: Molnár-Farkas – Tajti B. (Földi, 90.), Szekszárdi, Kovács O, Tamás L. – Tisza K. (Tóth B., 80.), Rokszin (Berdó, 66.), Kónya M (Sitku, 90.), Kotula – Novák, Kurdics (Bárdos, 80.). Vezetőedző: Csábi József
Gólszerző: Kundrák (70.), Székely D. (75.)

Derencsényi István fotói a mérkőzésről