Döntetlen hazai pályán

Egy pontot szerzett a bajnokságban a Debreceni Egyetem női labdarúgócsapata.

A DEAC női labdarúgócsapata a Gyulai Amazonok gárdáját fogadta az NB II Keleti csoport 6. fordulójában. A mieink mindenképpen javítani készültek, mivel a szezon első meccsén ugyan nyertek Kazincbarcikán, ám utána zsinórban háromszor kikaptak. Ami a vendégeket illeti, ők eddig csak két találkozót játszottak le a bajnokságban, a mérlegük egy vereség és egy döntetlen.

Jól kezdtek a mieink, irányították a mérkőzést, mégis a vendégek szereztek vezetést a 25. percben, ám még a szünet előtt sikerült egyenlíteni Szűcs Éva révén. A második félidőben is a DEAC játéka dominált, Jakab Emília szép góljával fordítottak is a hazaiak, az előnyt azonban nem tudták megtartani, mert két percre rá a gyulaiak is betaláltak, és így 2-2-es döntetlennel ért véget a találkozó.

A játék képe alapján az egész mérkőzésen mi domináltuk, a lehetőségeink is megvoltak. Rengeteg felépített támadást vezettünk, de sajnos az utolsó kulcspasszokba belehibáztunk. Sok helyzetet kihagytunk, ezt sajnos az ellenfél meg is bosszulta. Annak örülök, hogy mindenkinek tudtam adni lehetőséget, a cserejátékosok jól szálltak be. Akadtak kiemelkedő teljesítmények is, az akarat is megvolt. Az eredmény miatt hiányérzetem van,  de a játékkal teljesen elégedett lehetek – összegzett női labdarúgósapatunk vezetőedzője, Krascsenics Csilla.

Női NB II, Keleti csoport 6. forduló
DVSC-DEAC–Gyulai Amazonok 2-2 (1-1)

DEAC Sportcampus. Vezette: Kósa (Lajmer, Deák).
DEAC: Kopjári – Kengye (Farkas 83.), Hardon, Kovács K., Mucsi – Kota (Rózsa 83.), Éles (Magyar 46.), Szűcs (Molnár A. 83.) – Jakus, Jakab, Pintér
Gólok: Szűcs (36.), Jakab (71.), ill. Sovány (25.), Pribék (73.)