Egy gól döntött a derbin

Második számú labdarúgócsapatunk egy döntetlenszagú meccsen szenvedett egygólos vereséget a városi riválistól.

Derbi várt a Vármegyei I. osztály 27. fordulójában fiókcsapatunkra, szombaton ugyanis a városi rivális Bestrong otthonában léptünk pályára. Három pont volt az előnyünk a pallagiakkal szemben, de egy győzelemmel elléphettünk volna tőlük, vereség esetén viszont megelőztek volna minket.

Jó ritmusban kezdtek a csapatok, mindkét fél támadófelfogásban futballozott, de az attakok elakadtak a tizenhatosoknál, vagy a védelmek tették a dolgukat, vagy az utolsó passzok voltak pontatlanok. Egyenlő erők küzdelme zajlott a pályán, ám nem találtak egymáson fogást a csapatok, kisebb lehetőségeket lehetett csak feljegyezni. A félidő vége előtt előttünk adódott komolyabb helyzet, ám ezt nem sikerült gólra váltanunk, így szünet előtt 0-0 állt az eredményjelzőn.

A térfélcserét követően sem változott a játék képe, ott folytatták a felek, ahol a pihenő előtt abbahagyták. Az 53. percben viszont a hazaiak örülhettek: egy szögletnél rosszul helyezkedtünk, a hibát pedig kihasználták a zöld-fehérek és megszerezték a vezetést. Próbáltunk minél hamarabb egyenlíteni, el is jutottunk több alkalommal a Bestrong kapujához, ám bevennünk sehogy sem sikerült. Riválisunk megőrizte előnyét a hármas sípszóig, így a pontok Pallagon maradtak.

Vármegyei I. osztályú felnőtt 27. forduló

Bestrong SC – DEAC-II: 1-0 (0-0)

DEAC-II: Polyák (Nagy N. 62’) – Dari, Oláh, Kereszti (Vass 77’), Tar (Fischer 62’), Kelemen, Juhász, Sinyi (Vadon 87’), Légrádi (Kemecsei 90’), Potornai (Bartók 77’), Pinczés (Pirka 62’)

Megbízott edző: Balla Imre

Balla Imre: Nem nagyon találtunk egymáson fogást, bár az első félidő elején előttünk adódott egy nagy helyzet. A második félidő elején rosszul reagáltunk egy szögletnél, hátrányba kerültünk, mindent megtettünk, hogy egyenlítsünk, de vereséget szenvedtünk egy ikszes meccsen. Küzdöttek becsülettel a fiúk, de ez ma nem ért pontot.