Egy hiba döntött

A Hajdúnánás otthonában folytatta szombaton szereplését a megye egyben a kis DEAC.

A múlt heti győztes derbi után nehezebb feladat várt csapatunkra, ugyanis szombaton a dobogó harmadik fokán álló Hajdúnánás otthonába léptünk pályára. Ősszel sikerült elkapni a kék-sárgákat így bizakodtunk, hogy idegenből is pontot, pontokat tudunk elhozni, annak ellenére, hogy sok fiatal volt a keretben.

A házigazdák szokás szerint hosszú labdákkal próbálták megjátszani támadójukat, ám védelmünk tökéletesen tette a dolgát, ha kellett, Urbán segített a társaknak. A mieink a földön járatva a labdát építették támadásaikat, többször is eljutottunk a hazai kapuig, megvoltak a lehetőségek is, de nem sikerült betalálni. A Hajdúnánás sem tudta bevenni a kaput, így gól nélküli döntetlennel zárult az első félidő.

Fordulás után viszont hamar megszerezte a vezetést a vendéglátó: a tizenhatosunkra beívelt labdára kimozdult Urbán, bár ütközött a hazai támadóval, de annak fejéről a kapuba pattant a játékszer. Hátrányba került csapatunk, viszont hálóőrünknek szerencséje volt, ha nem születik gól, a játékvezető kiállította volna. Próbáltak ritmust váltani fiaink, ám a Hajdúnánás a mérkőzés végéig megőrizte előnyét és begyűjtötte a három pontot.

Megyei I. osztály felnőtt 20. forduló

Hajdúnánás – DEAC-II: 1-0 (0-0)

DEAC-II: Urbán – Váradi, Orbán (Fodor 80’), Horváth T., Varga B., Juhász, Kiss M., Tóth S. (Balogh Á. 61’), Víg (Vajda 75’), Almási, Ferenczi

Megbízott edző: Balla Imre

Balla Imre: Tudtuk, hogy jó csapat a Hajdúnánás, nem véletlenül állnak a dobogón, azt is tudtuk, mit játszanak, fel is készültünk az ívelésekre, ezzel operáltak ellenünk is. Az első félidőben jobbak voltunk a nánásiaknál, jól futballoztunk, helyzeteink is adódtak. Egyszer hibáztunk hátul szünet után, amit ki is használt ellenfelünk. A gól után nem tudtunk megújulni. A vereség ellenére megdicsértem a fiúkat, jól játszottunk, partiban voltunk ellenfelünkkel, még úgy is, hogy fiatalabb csapattal álltunk fel, mint előző héten