Élcsapatok ellen bizonyíthatunk

A DASE a Balmazújváros vendége lesz, míg a DEAC II a Monostorpályit fogadja a megyei I. osztályú bajnokság 27. fordulójában.

Szombaton folytatódnak a megyei élvonal küzdelmei, méghozzá kimondottan nehéznek ígérkező erőpróbákkal. A DASE hat mérkőzés óta veretlen felnőttcsapata a Balmazújváros otthonába látogat, a vendéglátók pedig már matematikailag is bajnokok, a hátralévő négy fordulóban nem érhetik utol őket az üldözők. Ennek ellenére ne higgye senki, hogy a hazaiak félgőzzel játszanak majd, ugyanis feltett szándékuk, hogy tovább nyújtsák jó sorozatukat, legutóbbi három mérkőzésüket követően egyaránt győztesen hagyhatták el a játékteret. A három sikerből kettőt dobogós rivális felett arattak az újvárosiak, s ezúttal is egyértelmű esélyesnek számítanak, ám a mieink arra készülnek, hogy az őszi hatgólos vereségért visszavágva alaposan megnehezítik a dolgukat. Érdekesség, hogy a rivális legeredményesebb játékosa klubunknál is tevékenykedik, Urbin Péter U17-es csapatunk irányításáért felel.

Megyei I. osztály, 27. forduló

Balmazújvárosi FC–DASE

05.07. 16:30, Balmazújvárosi Stadion

Pályára lép a DEAC II is, Katona László együttese fölényes sikerrel hangolt a Monostorpályi elleni találkozóra, fiatal csapatunk legutóbb hetet gurított a Nyíradonynak. Ezúttal jóval nehezebb dolgunk lesz, a monostoriak ugyanis a tabella második helyéről várhatják a szombati összecsapást, jóllehet az elmúlt fordulókban nem jött ki a lépés riválisunknak, amely legutóbbi hat mérkőzéséből mindössze egyet tudott megnyerni. A bajnoki címről így lemondhattak Monostorpályiban, de még a dobogó is veszélybe került, azaz vélhetően nem kell majd külön motiválni a vendégeket, akiknek hatalmas téttel bír a szombati összecsapás. A kis DEAC huszáros hajrával még odaérhet az érmes pozíciók valamelyikére, ám ehhez a folytatásban nem szabad hibázni, illetve a riválisok botlásai is szükségesek. Az elsődleges cél ugyanakkor a fejlődés, márpedig ennek jelei a Nyíradony ellen egyértelműen megmutatkoztak – remélhetőleg a monostoriak ellen is hasonló teljesítményre lesznek majd képesek a mieink.

Megyei I. osztály, 27. forduló

DEAC II–Monostorpályi SE

05.07. 16:30, DE Böszörményi úti Campus