Elhoztuk idegenből a három pontot

A Vármegyei bajnokság 6. fordulójában hátrányból fordítva nyert a kis DEAC a Létavértes otthonában.

A Hajdúnánás elleni vereség után csapatunk ismét győzelmet szeretett volna ünnepelni, de a közvetlen rivális Létavértesnek is az volt a célja, hogy otthon tartja mindhárom pontot.

Jó ritmusban kezdett csapatunk, a félidő derekáig fölényben játszottunk, birtokoltuk a labdát, kombinatívan futballoztunk. Akár már ebben a periódusban megnyugtató előnyre tehettünk volna szert, de a helyzeteket nem sikerült értékesíteni, még büntetőből sem sikerült betalálni. A folytatásban kiegyenlítődött a játék, a hazaiak is többször eljutottak a kapunkig, de védelmünk jól zárt. Gól egyik oldalon sem született, így a második félidőre maradt a döntés.

Szünet után ismét mi domináltunk, beszorítottuk ellenfelünket védőharmadába, ám hiába a fölény, a várt vezető találat csak nem született meg. A másik oldalon viszont örülhettek, hibánkat góllal büntették a 48. percben a piros-fehérek. Szinte azonnal jött a válasz, Virág Gergő átlövésből egalizált, majd 3 perc elteltével egy szép támadás végén Pinczés Krisztián fordított. A Léta nem adta fel, közel is álltak az egyenlítéshez, ám kimaradtak a lehetőségek. A 92. percben dőlt el végleg a mérkőzés, Bárány Bogát biztosította be csapatunk győzelmét.

Vármegyei I. osztály felnőtt 6. forduló

Létavértes – DEAC-II: 1-3 (0-0)

DEAC-II: Janovits – Molnár (Kiss M. 68’), Orosz, Víg (Sinyi 63’), Dari, Virág (Bencze 86’), Varga, Aisam Us (Béke 57’), Pinczés, Bárány, Almási

Megbízott edző: Balla Imre

Gólszerzők: Virág 50’, Pinczés 53’, Bárány 92’

Balla Imre: Megyei szinten egy jó iramú, színvonalas mérkőzést játszottunk a Létavértessel. Az első 20 percben mi domináltunk, több helyzetet is kidolgoztunk, de egyet sem tudtunk gólra váltani, még büntetőt is hibáztunk. A szünetig kiegyenlített lett a játék, majd a második félidő elejét megnyomtuk, ám hiába a fölény, első hibánkat kihasználta ellenfelünk. De nem estünk össze, sikerült fordítanunk és megnyerni a mérkőzést. Értékes három pontot szereztünk, de magunknak tettük nehézzé a meccset, ha helyzeteinkkel jobban sáfárkodunk, könnyebben nyerhettünk volna. Gratulálok a csapatnak a győzelemhez!