Érvényesítenék a papírformát megyei csapataink

A DASE visszavágna az őszi vereségért a Hajdúböszörménynek, a kis DEAC a sereghajtó Egyek otthonából hozná el a pontokat szombaton.

A DASE a 19. forduló nyitómérkőzésén a Hajdúböszörményt látja vendégül a Böszörményi úti Campus sportpályáján, Kovács Miklós alakulatának pedig van miért revansot venni, hiszen ősszel pont nélkül távoztak a kék-fehérek otthonából. A vendégek az előző fordulóban a Kaba otthonában szenvedtek vereséget, ám az azt megelőző fordulóban egygólos győzelmet arattak a kis DEAC felett, s a tabella 11. helyéről várhatják a debreceni túrát. A mieink két döntetlennel kezdték a tavaszt, legutóbb pedig a városi derbin múlták felül a Sportiskola gárdáját, így 7-4-7-es mérleggel a nyolcadik pozícióban állnak. Győzelem esetén megszilárdítaná pozícióját a középmezőnyben csapatunk.

DASE–Hajdúböszörményi TE

03.12 12:30, DE Böszörményi úti Campus

A kis DEAC a sereghajtó Egyek otthonába látogat szombat délután, s mivel vendéglátóink egyelőre nyeretlenek ebben a szezonban, a mieink számítanak a találkozó egyértelmű esélyesének. Szeptemberben hétgólos győzelmet arattunk a sportszerűen küzdő egyekiek felett, akik ugyanakkor hazai környezetben szeretnének visszavágni a súlyos vereségért. Intő jel lehet, hogy soros riválisunk a mögöttünk hagyott fordulóban az első játékrész feléhez érve már két góllal is vezetett a Monostorpályi otthonában, végül mégis pont nélkül maradtak a piros-feketék. Katona László tanítványai legutóbb a Derecskét fektették két vállra, s amennyiben ezúttal is sikerül begyűjteniük a három pontot, felzárkózhatnak az élmezőnyhöz.

Egyeki SBSE–DEAC

03.12 14:30, Egyeki Sportpálya