Ezúttal jobb volt a Vasas

A DVSC-DEAC nem feltétlenül játéktudásban maradt alul Angyalföldön, inkább létszámban.

Tizenegy játékosa maradt Kengye Vivien edzőnek a hétvégi NB II-es bajnokira, amelyet a Vasas Kubala Akadémia ellne vívtunk a Keleti csoport utolsó, 22. fordulójában. Ez nagyjából előrevetítette, mire számíthatunk a dobogós piros-kékek otthonában.

Fél órányi játék után már 3–0-ra vezetett a Vasas, amikor Molnár Anna szépített, így alakult ki a 3–1-es félidei eredmény.

A folytatásban sem tudtunk csodát tenni, a házigazdák még szereztek két gólt, ezzel végképp eldőlt a három pont sorsa.

– Az első félidőben valahogy nem találtuk a helyünket, és az ellenfelünk birtokolta nagyrészt a labdát, mert sok hibával játszottunk. Az első játékrész végén Molnár Anna szerzett egy gyönyörű gólt. A második félidő már jobban nézett ki, a kapott gólok ellenére de mindössze tizenegyen nagyon nehéz dolgunk volt. Ismét köszönjük az U19-es lányoknak a segítséget! Ez volt az utolsó meccsünk én köszönöm a lányoknak a munkát! – nyilatkozta Kengye Vivien.

NB II. Keleti csoport, 22. forduló

Vasas Kubala Akadémia–DVSC-DEAC 5–1 (3–1)
DVSC-DEAC: Kopjár – Porcellán, Király, Hardon, Jakus, Kovács, Farkas, Szekeres, Molnár, Éles, Urbán.
Gól: Rabatin (18.), Kardos (28), Fehér (33.), Biros (48.), Turcsányi (88.), illetve Molnár (41.)

Fotó: Papp Attila