Fiatal középpályás érkezett a Diósgyőrtől

Horváth Tamás optimista, szerinte a Debreceni Egyetem alakulata harcban lehet akár a legfényesebb medáliáért is a harmadosztályban.

Horváth Tamás személyében tehetséges középső középpályással bővült a DEAC futballcsapatának a kerete. A 18 esztendős játékos korábban megfordult az Egerben és a Mezőkövesdben, legutóbb pedig a DVTK-ban jutott szóhoz. Horváth 2020. augusztus 12-én a Sényő-Mezőkövesd II mérkőzésen debütált az NB III Keleti csoportjában, ekkor egyébként mindössze 16 éves volt. Új szerzeményünk a HLSZ adatbankja szerint eddig huszonhárom harmadosztályú bajnokin kapott bizonyítási lehetőséget, a fellépésein két gólt szerzett.

A felkészülést már a DEAC-cal kezdtem el, az utóbbi hetekről csak pozitív dolgokat tudok mondani, remekül érzem magam itt. Arra is szakítottam időt, hogy feltérképezzem Debrecent, és nagyon tetszik a város. Annak ellenére, hogy gyakorlatilag senkit sem ismertem, sikerült beilleszkednem, a srácok kedvesen fogadtak, már barátokkal is gazdagodtam. Erős csapatunk van, így bátran megcélozhatjuk a dobogót, sőt, szerintem a feljutás sem elérhetetlen, bár ezt nem adják majd ingyen. Örülnék annak, ha minél több játéklehetőséget kapnék, amit jó teljesítménnyel akarok meghálálni. A Füzesgyarmat elleni szezonnyitó mérkőzésen győzelemben bízom, ami nagy lökést adhatna a folytatásra – mondta Horváth Tamás.

Ifjú futballistánk szeptembertől a Debreceni Egyetemen fogja folytatni a tanulmányait a testnevelő tanár – gyógytestnevelő – egészségfejlesztő tanár szakon.

Igyekszem összeegyeztetni a sportot a tanulással, és az sem mellékes, hogy olyan tudással gazdagodhatok, amit a futballban is kamatoztathatok – hangsúlyozta Horváth.